Megengedhetetlen a kormány kicsinyes huzakodása
A kormány tárgyalóképtelensége, kicsinyes huzakodása megengedhetetlen a modern köztársaságban. A Magyar Köztársaság kormányának, Gyurcsány Ferencnek és agrárminiszterének, Németh Imrének szóba kell állnia a gazdák képviselőivel. Szóba kell állniuk, mert az elmúlt 2 évben megannyi figyelmeztetés, kérés és javaslat érkezett a kormányhoz a gazdatársadalomtól, de ezekre a kérésekre és javaslatokra az elmúlt két évben a fülük botját sem mozdították az ezért felelős kormánytagok.
Dátum: 2005-02-24 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:51.456514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenlegi kormánynak szóba kell állnia a gazdákkal, mert a gazdatársadalom képviselői már száz kilométereket tettek meg azért, hogy találkozhassanak miniszterükkel. A miniszternek pedig csak néhány lépést kellene tennie azért, hogy találkozhassanak a gazdák képviselőivel. Néhány lépésen nem múlhat a magyar gazdák, a magyar vidék jövője és boldogulása. A gazdák nagy utat tettek meg, az utolsó pár lépést a kormánynak kell megtennie.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési képviselőcsoport
Mezőgazdasági kabinet
OS - fideszfrakcio.hu