Költségvetési számok más-más nézőpontból
Nem látszik az őszi béremelés fedezete - mondja a megyei önkormányzat ellenzéke. Sikerül biztosítani az intézmények működéséhez szükséges összegeket - állítja a többségi frakció. Tavaly 600 milliós hiányt tervezett be a megyei önkormányzat, s ez 900 millió lett - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Fertő László, a Fidesz-frakció vezetője. Látható, hogy rosszul mérték fel a lehetőségeket, miközben az ellenzék már év elején is figyelmeztetett, hogy nem tarthatók a költségvetési számok. Az idei évre tervezett 900 milliós hitel viszont már nem léphető túl - állítja a politikus.
Dátum: 2005-02-24 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:52.943516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az állami támogatás évről évre csökken, mondja Fertő László. A normatívák jó része nem emelkedik az infláció mértékével, s van ahol egyáltalán nincs emelkedés. A kormányzat főleg a gyerekeken, az oktatáson, a rászorulókon spórol, hiszen nem emelkedett a bejárás támogatása, a tankönyvtámogatás, a közétkeztetéshez történő hozzájárulás, a nyelvi előkészítés és a sport támogatása.
A Fidesz-frakció komoly gondnak látja, hogy a kötelező béremelésekre az állam nem ad fedezetet, így attól tartanak, hogy azt csak létszámleépítéssel lehet majd kigazdálkodni. A reménytelenség költségvetése készül - mondta Fertő.
A költségvetés minden intézmény működését biztosítja - jelentette ki dr. Szabadkai József, az MSZP frakcióvezetője.
A szocialista frakcióvezető elismeri, hogy 3 százalékkal csökken a központi forrás, de azt mondja, a közgyűlés által a múlt év végén meghozott döntéseknek köszönhetően minden intézmény biztonságos működéséhez meglesz a fedezet. Csakúgy mint mint a bértábla januári 7,5 és szeptemberi 4,5 százalékos emelésére. Szabadkai József eredménynek tartja, hogy a hitelállomány nem emelkedik. csakúgy mint tavaly, idén is a 900 milliós kereten belül szeretnének maradni. Elmondta, fejlesztésre csak a rendkívüli bevételekből telik majd. A már korábban kijelölt ingatlanokat szeretnék értékesíteni. A megyepolitikai célokra idén valamivel kevesebbet szánnak. A kórháznál az a céljuk, hogy a stabilitás megmaradjon és csökkenjen az adósságállomány.
Forrás: Fehér Megyei Hírlap
fideszfrakcio.hu