Beruházásokra 630 millió forint jut Tapolcán
Az idei esztendőben is fontos fejezetét jelentik a beruházások Tapolca város csaknem ötmilliárdos költségvetésének, amelyek összességében mintegy 630 millió forintot tesznek ki. Ebből az összegből a legnagyobb tétel a maga 404 milliójával a kertvárosi és a déli városrész utcáinak a csatornázása. A munkálatok már tavaly elkezdődtek és a jövő évben be is fejeződnek.
Dátum: 2005-02-24 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:53.237193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzat körforgalmi csomópont kialakítását tervezi idénre, de a polgármesteri hivatal egyik épületének elektromos és számítógép-hálózatának kiépítését is előirányozták. A korábbi években prioritást kapott városszépítés, virágosítás, parkosítás 2005-ben is folytatódik. A Köztársaság téren a tavaly felavatott székely kapu és a Trianon-emlékhely környezetében további fejlesztés, csinosítás várható. A költségvetésben 18,7 millió forint szerepel ennél a fejezetnél vendégfogadó díszpark kialakítása címen. Ács János polgármester lapunknak elmondta, hogy a beruházást pályázati támogatással tudják kivitelezni.
- Két pályázatot nyújtottunk be, abból az egyiket már megnyertük, a másik még elbírálásra vár. A város ötmillió forint önrészt vállal a díszpark kialakításából, ami a lakosság közérzetének javításához, a turisták kikapcsolódásához is hozzájárul majd, továbbá itt megfelelő körülményeket biztosíthatunk a szabadtéri rendezvényeinkhez is - vélekedett a polgármester.
Külön érdekesség, hogy a Köztársaság téren és a város több területén háromszáz őshonos fát kívánnak telepíteni a tavasszal már megszokott virágosítási munkálatokkal párhuzamosan. A tervezett beruházások között szerepel még 25 millió forintért ingatlanvásárlás, 18 millióért tűzoltógépkocsi-beszerzés, 15 milliós mozifelújítás, 8,5 millióért temetőfelújítás, illetve a Bárdos Lajos Általános Iskola 35 millió forintos tetőtér-beépítése.
fideszfrakcio.hu