Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2005 a megkésett beruházások éve lesz

A győri közgyűlés jobboldali frakciója nem szavazza meg Győr idei költségvetését a csütörtöki közgyűlésen - derült ki egy tegnapi sajtótájékoztatón. Németh Zoltán frakcióvezető elmondta: 2005 nem a beruházások, hanem a megkésett beruházások éve lesz. Véleményét azzal indokolta, hogy a fejlesztések zöme - a volt zsinagóga átalakítása, a Fehérvári út új bevezetőszakasza, a szennyvíztisztító továbbépítése, a Tihanyi Árpád úti aluljáró - évek óta szerepel a büdzsében.


Dátum: 2005-02-24 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34520
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:54.425402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth László frakcióvezető-helyettes szerint a költségvetés kormányzati szegénységi bizonyítványnak felel meg. Kifejtette: a köztisztviselői és a közalkalmazotti béremelés fedezetéből 600 millió forint hiányzik, a kötelező tartalékolás 383 milliót tesz ki, a magas adóerő-képesség miatt pedig 1,8 milliárd forintot vonnak el a várostól. Nehezményezte, hogy útfenntartásra és -felújításra csak 314 millió forint jut, útkorszerűsítésre pedig semmi. A politikus érthetetlennek tartja, hogy az intézmények dologi kiadásaira a tavalyi eredeti előirányzattal megegyező összeget, 4 milliárd forintot terveznek, holott 2004-ben az év végi összeg 6 milliárd lett. Németh Zoltán szerint a mostani kormányzati politika ahhoz hasonlít, mint amikor a versenylótól elveszik a szénát.

A frakcióvezető közölte: nem fogadják el a József Attila utcai volt szovjet laktanya helyére tervezett bevásárlóközpontról és 750 lakásról szóló javaslatot sem. Szerintük az ilyen sűrű beépítés elviselhetetlen terhet róna a környék útjaira.

Forrás: Kisalföld

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek