Gyurcsány hálásan megköszönte a Vörös Hadseregnek
Az MKDSZ Küldöttgyűlése tiltakozik a magyar miniszterelnök kijelentése ellen, aki Moszkvában hálásan megköszönte, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat - áll a szervezet közleményében.
Dátum: 2005-02-24 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:56.572396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hitler-ellenes koalíció győzelmének 60. évfordulójához közeledve a kereszténydemokraták megemlékeznek szellemi elődeikről, akik áldozatokat hoztak ezért a győzelemért. Ugyanakkor az MKDSZ Küldöttgyűlése tiltakozik a magyar miniszterelnök kijelentése ellen, aki Moszkvában hálásan megköszönte, hogy a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat.
Emlékeztetjük Gyurcsány Ferencet, hogy maga a Vörös Hadsereg saját hivatalos megnyilatkozásaiban nem a felszabadítás, hanem az elfoglalás kifejezést használta.
Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a Vörös Hadseregnek köszönthetjük az ország megszállását, népünk megalázását, "malenkij robotra" hurcolását, a magyar nők megerőszakolását, műkincseink elhurcolását és ipari berendezéseink leszerelését.
Az ideiglenesen évtizedekig hazánkban állomásozó szovjet hadsereg megszállása biztosította a kommunista diktatúra feltételeit, az ateizmus térhódítását, emberek tízezreinek a társadalomból való kirekesztését.
1956 tiszta forradalmának leverése is a Vörös Hadsereg számlájára írható.
Mindezeket természetesen nem a diktatúrától a hozzánk hasonlóan szenvedő orosz népnek, hanem a Vörös Hadseregnek, illetve a Szovjetunió kommunista pártjának tulajdonítjuk.
az MKDSZ
küldöttgyűlése
fideszfrakcio.hu