Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gazdatüntetés: ami jár, az jár

Gyurcsány Ferenc ma ismét nem mondott igazat, hiszen a gazdák nem kérnek többet, mint ami jár. Csak annyit kérnek, amennyit a többi csatlakozó országban a versenytársaik már rég megkaptak. Ha Gyurcsány Ferenc kormánya betartotta volna a költségvetést, akkor már tavaly kifizette volna a gazdáknak járó uniós támogatásokat - írja csütörtöki közleményében Révész Máriusz.


Dátum: 2005-02-24 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:57.149590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány azért nem engedte ezeket időben kifizetni, hogy a 2004-es hiány a valóságosnál kedvezőbb képet mutasson. A Gyurcsány-kormánynak nem megint beszélni, dumálni kellett volna, hanem a környező országokhoz hasonlóan a támogatásokat időben fizetni, mert a költségvetés kozmetikázása miatt gazdák, vállalkozók tízezrei kerültek teljesen kilátástalan helyzetbe.

Aggasztónak tűnik Gyurcsány Ferencnek az a mai mezőgazdaságra vonatkozó kijelentése is, mely szerint kitart az érvényes költségvetés keretei mellett, hiszen nyilvánvaló, hogy abban a mezőgazdaság számára nincs elég pénz. Ha a gazdáknak a 2005-ös támogatásokat csak jövőre fizeti ki a Gyurcsány-kormány, abba a magyar mezőgazdaság belerokkan. Az emberek azt várják a Gyurcsány Ferenctől, hogy miniszterelnökként nézzen végre szembe a valóságos helyzettel, ne hozza versenyhátrányba a magyar gazdákat, ne tegye tönkre a magyar mezőgazdaságot, és az unióból érkező pénzeket ne a költségvetési lyukak átmeneti tömködésére használja, hanem időben fizesse ki azoknak, akiknek jár!

Révész Máriusz

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

szóvivője

Budapest, 2005. február 24.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek