A cunami átrajzolta a térképet
A geológusok eddig is vizsgálták, hogyan mozognak a földfelszín lemezei, és most azt tapasztalták, hogy ez a mozgás a tengerrengés után felgyorsult. A dolognak tulajdonképpen csak tudományos jelentősége van, a szigetek lakói ebből nem éreznek semmit.
Dátum: 2005-02-24 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:21:58.647617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bangkokot kilenc, Phuket szigetét 32 centiméterrel tolta arrébb a december végi Richter-skála szerinti kilences erősségű földrengés - állapították meg thai kutatók. A Chulalongkorn Egyetem szakemberei január második felében globális helymeghatározó műholdakkal mérték meg Thaiföld fővárosának és legismertebb szigetének pozícióját, és arra a megállapításra jutottak, hogy Bangkok és Phuket délnyugatabbra van, mint korábban.
- Nem akarunk pánikot kelteni - mondta az egyik kutató -, természetes jelenség, hogy a terület folyamatos mozgásban van, más kérdés, hogy évente átlagosan csak egy centiméternyit szokott elmozdulni.
A tudósok szerint a helyiek életére semmilyen hatással nem lesz a változás, hacsak annyiban nem, hogy néhány speciális térképet át kell rajzolni az írott történelem egyik legnagyobb, majdnem 300 ezer áldozatot követelő természeti katasztrófája okozta elmozdulás miatt.
radio.hu - fideszfrakcio.hu