Szocialista trükköt észlel Balogh László
Balogh László a Medgyessy-bizottság elnöke "újabb szocialista trükköt" lát abban, hogy - Kiszely Gáborén kívül - késik Gorka Sebestyén C-típusú átvilágítása is, ennek körülményeit pedig látványos módon szivárogtatja ki valaki. Erről maga a testület elnöke beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol azt is bejelentette: amennyiben a Népszabadság Gorka Sebestyénnel kapcsolatos közlése igaznak bizonyul, titoksértés miatt feljelentést tesz.
Dátum: 2002-08-09 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:30.612591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balogh László már szerdai sajtótájékoztatóján kifejezte rosszallását azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki pártok által felkért szakértők - szemben a kormánypárti delegáltakkal - még nem juthattak hozzá a nemzetbiztonsági átvilágításukról szóló igazoláshoz.
A Népszabadság egyik csütörtöki írása megállapította: Gorka Sebestyén, a bizottság szakértője "fennakadt" a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen. A lap megemlíti azt is: a kettős, magyar-amerikai állampolgársággal rendelkező Gorka esetében különös kockázati tényezőket állapítottak meg a Nemzetbiztonsági Hivatal szakemberei.
A kormányfő titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság elnöke a Népszabadság értesülésére reagálva csütörtökön kijelentette: feljelentést tesz titoksértés miatt, ha a szocialista napilap által közöltek beigazolódnak, ám ha a hír mégis hamisnak bizonyul, úgy az érintett fog helyreigazítást kérni.
Balogh az esettel kapcsolatban leszögezte: a bizottság elnökeként először neki van joga az ügyben informálódni, hiszen Gorka átvilágítását is ő kezdeményezte. Balogh a lapok téves szóhasználatát is kifogásolta. Mint elmondta: Gorka Sebestyén nem a Fidesz szakértője, őt a bizottság egyhangúlag megválasztotta meg.
Balogh László elmondása szerint, a szakértő bár jelenleg is dolgozik, munkáját azonban hátráltatja, hogy az átvilágítás hiányában nem juthat hozzá sem a zárt ülések jegyzőkönyveihez, sem pedig más zárt anyagokhoz.
A testület elnöke az átvilágítások körüli furcsa fejleményekről szólva hangsúlyozta: meggyőződése, hogy "egy újabb szocialista trükkel" van dolga. Balogh az elmúlt időszak történéseire utalva megjegyezte: előbb az ő C-típusú átvilágításának fázisait szivárogtatták ki, majd az állambiztonsági múlttal foglalkozó bizottságnak szánt adatokkal tették ugyanezt, most pedig Gorka Sebestyén ellenőrzésének körülményei kerülnek nyilvánosságra. Mindezekkel kapcsolatban Balogh felhívta az MSZP figyelmét arra, hogy "fejezze be a szolgálatok presztízsének rombolását, és ne hozza abba a gyanúba az NBH-t, hogy onnan szivárognak ki az ilyen adatok". Az elnök ugyanakkor azt is jelezte: megérti, hogy az MSZP-nek ajándék minden olyan nap, amikor médiabotrányt tud gerjeszteni, mert addig sem foglalkozik a sajtó a kormányfő titkosrendőri múltjával.
fidesz.hu