Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gazdagodó bankok, szegényedő ügyfelek

Havonta több ezer forintba is kerülhet a lakossági folyószámla fenntartása, ugyanakkor legfeljebb minimális kamatot fizetnek a benntartott pénz után. Nemzetközi szinten is rendkívül magas a hazai bankok jövedelmezősége, akkor miért ilyen magasak a költségek?.


Dátum: 2005-02-25 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:05.323667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője szerint nem a banki szolgáltatásokkal van baj, hanem a nem megfelelő választással. Érdemes lenne az ügyfeleknek akár egy órát is azzal foglalkozniuk, hogy évente körülnézzenek a banki szolgáltatások között, és a számukra legelőnyösebb kondíciókat válasszák.

Ennek elsősorban az lehet a magyarázata, hogy a nyugat-európai gyakorlattal szemben, Magyarországon az új ügyfeleket részesítik előnyben, míg a hűséges ügyfelek kevesebb kedvezménnyel élhetnek.

Ezért a siker érdekében akár bankot is érdemes váltani.

Ha például valaki sokat szeret utalni, olyan típusú szolgáltatást célszerű keresnie, amelynél a tranzakció olcsóbb az átlagosnál. Ez ugyanígy érvényes a számlavezetési díjra, a kártyahasználatra és így tovább.

Érdemes a diákoknak és a nyugdíjasoknak is körülnézniük a piacon, hiszen működnek már olyan magyar lakossági bankok, amelyek nyugdíjasoknak kínálnak olcsóbb számlavezetési díjat, máshol pedig diákok számára olcsóbbak a kondíciók.

Forrás: Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek