Ciánper: helyben járás után újabb halasztás
Több mint másfél év után folytatódott tegnap a Fővárosi Bíróságon a ciánper, de ezúttal sem történt érdemi előrelépés. Május 2-ra tűzték ki a következő ülést: addigra kell lefordítani a legutóbbi helyszíni szemléhez készült román szakértői véleményt. A tavalyi bejárás kapcsán készült dokumentumot csak tegnap juttatták el a románok a bíróságra.
Dátum: 2005-02-25 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34562
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:07.217004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárgyalás egyetlen eredménye, hogy kiderült: a románok továbbra sem járulnak hozzá, hogy magyar szakértők érdemi vizsgálatokat végezzenek az öt évvel ezelőtt a ciántragédiát okozó Aurul vállalat telepén. Az időközben Transgold névre keresztelt aranymosó cég nagybányai üzemét a per keretében tavaly keresték fel a Budapesti Műszaki Egyetem mérnökei, de a gyár vezetői nem engedték, hogy megmérjék a szennyvíziszap összetételét, a védgát állékonyságát, illetve hogy ellenőrizzék a baleset óta elrendelt technológiai változásokat. Ezt azzal indokolta a román fél képviselője, hogy ilyen vizsgálatot a román bíróság nem rendelt el, s ezért nem is kívánják a magyar szakértőket a továbbiakban sem az Aurul/Transgold telepén fogadni.
A Szamos és a Tisza öt évvel ezelőtti elszennyezése miatt indított kártérítési per négy éve zajlik. A magyar állam megközelítőleg 19 milliárd forint megfizetését követeli az élővilágot és a turizmust ért veszteségekért.
Forrás: Magyar Hírlap
fideszfrakcio.hu