Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Árad a Duna - másodfokú készültség a Szigetközben

A Duna áradása miatt másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget a Szigetközben, a folyó Vének és Dunaremete közötti szakaszán - tudatta pénteken az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese.


Dátum: 2002-08-09 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:31.256055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Baross Károly közölte: a Duna Komárom és Almásfüzitő, továbbá Vének és Dunaszentpál közötti szakaszán, valamint a Mosoni-Duna és a Rábca menti árvízvédelmi szakaszokon első fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. Ugyancsak első fokú a készültség a folyó Dunaremete és Rajka közötti szakaszán.

Az érintett árvízvédelmi szakaszokon az igazgatóság dolgozói - közel nyolcvanan - fokozott figyelő- és járőrszolgálatot tartanak, rendszeresen mérik a vízhozamot. Egyéb beavatkozásra pénteken a déli órákig nem került sor.

A szakember rámutatott: az intézkedést az tette szükségessé, hogy az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott le a folyó német és osztrák vízgyűjtőterületén. Az esőzések nyomán áradások keletkeztek. Péntekre virradó éjszaka az osztrák Duna-szakaszon is megkezdődött a tetőzés.

Dévénynél péntek reggelre tovább áradt a Duna és másodpercenként 6600 köbméteres vízhozammal 687 centiméterre emelkedett a vízállás.

A központi védelemvezető-helyettes szólt arról, hogy az áradás jótékonyan hat a szigetközi Duna-ágak vízellátására. Több víz jut a szigetközi vízpótlórendszerbe annak nyomán, hogy a szlovák vízügyi szolgálat a dunacsúni műtárgynál 1200 köbméternyi vízmennyiséget ad át másodpercenként az Öreg-Duna medrébe.

- Ez a vízmennyiség duplája a két ország közötti megállapodás szerinti mennyiségnek, amely nyári időszakban másodpercenként 600 köbméterben maximálja az átadandó vízmennyiséget - közölte Baross Károly.

Hozzátette: a tetőzések Nagybajcsnál szombat reggel 630-650 centiméterrel, Győrnél szombat délelőtt 550-570 centiméterrel várhatók. Komáromnál 570-590 centiméteres tetőzésre számítanak a szakemberek a szombat esti órákban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek