Nem rózsás a helyzet a Vajdaságban
A Magyar Szó című újvidéki napilap pénteken közölte a vajdasági nemzeti színezetű jogsértéseket vizsgáló európai parlamenti tényfeltáró bizottság szlovén tagjának, Jelko Kacinnak a személyes véleményét a tartomány helyzetéről, az ott élő kisebbségek gondjairól és az ellenük elkövetett jogsértésekről.
Dátum: 2005-02-25 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:08.777748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kacin terjedelmes cikkében rámutatott, hogy az évtizedes délszláv háborúk durván kihatottak az élet- és munkakörülményekre és az eseményekre a Vajdaságban. Az értelmiség elmenekülését nagyon megérezte a magyar kisebbség, a magyar fiatalok tízezrei mentek el a tartományból. Az áldatlan gazdasági helyzet, a nagy munkanélküliség és a külföldi beruházások hiánya miatt a tartomány gazdasága kilátástalan helyzetben van, semmi jele a lényeges javulásnak, ezért ezeknek az emigránsoknak a nagy része tartósan elveszett a tartomány számára, melynek demográfiai helyzete kimondottan rossz. Sok menekült jött Boszniából és Horvátországból, ami lényegesen megváltoztatta a lakosság etnikai struktúráját. "Előzőleg tömbszláv környezetben éltek, amelyben különböző vallásúak voltak, de a nyelvi különbözőség mindenképpen kisebb volt, legalább nyelvi értelemben kitűnően megértették egymást" - írta Kacin, aki szerint a "jövevényeknek" meg kell tanulniuk a kisebbségek nyelvét, amihez nem nagy kedvük van. Kacin szerint az EP-bizottság több olyan esetet hallott és ellenőrzőtt, amikor a verekedés oka az anyanyelv használata volt. A rendőrség gyakran nem adott kielégítő magyarázatot a jogsértésekre, esetenként nem volt meggyőző, máskor pedig a manipulálás eszközeként, a vizsgálati szervek iránti bizalmatlanság növelésére használta fel a történteket. "A bírósági eljárások eredményes lebonyolítása az emberek közötti bizalom helyreállításának és a szenvedélyek lenyugtatásának egyik előfeltétele" - írta Kacin, aki szerint a fiatalok között rendkívül elterjedt a kábítószer-fogyasztás, s a jobb szociális és gazdasági feltételek hiánya a nemzetek közötti viszony kiéleződésének továbbra is egyik gócpontja marad. A magyar kisebbség tagjai továbbra is időszerű problémának tartják a felszabadulás utáni időkből származó sírhelyek felkutatását. Kacin rámutatott, hogy Magyarország a NATO Jugoszlávia elleni támadásának idején már a szervezet teljes jogú tagja volt, ami - szerinte - még jobban kiélezte a többségnek a vajdasági magyarokhoz való viszonyulását. A szerb menekülteknek a rendőrség és az igazságügy rendszerébe való bekapcsolása gondba ejti a kisebbséget, attól tartanak, hogy az előzetes és a bűnvádi eljárásban nem lesznek egyenrangúak, de az esetek többségében bebizonyosodott, hogy ez nem így van. A kisebbségek tagjai azon a véleményen vannak, hogy oktatási rendszerük lemaradt, nem tartott lépést az európai fejlődéssel, következésképpen nem felel meg azoknak a megnövekedett szükségleteknek és igényeknek, amelyek az EU bővülésével, az emberek, az áruk és az eszmék szabad áramlásával járnak. "Erről sokan csak álmodhatnak, azok, akiknek van magyar útlevelük, valóra válthatják" - írta Kacin, aki kifogásolja, hogy a belgrádi központi hatóságoknak nincsenek kellő értesüléseik az utóbbi 15 évben Európában történt változásokról.
MTI - fideszfrakcio.hu