Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődtek a tárgyalások a gazdademonstráció kapcsán

Nem sokkal pénteken kilenc óra után folytatódtak az érdemi tárgyalások a demonstráló gazdák és az agrártárca megbízottai között Budapesten az agrárgazdasági kutatóintézetben.


Dátum: 2005-02-25 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:09.129568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakértői megbeszélések három szakbizottságban zajlanak, amelyekben az agrártermelés szabályozásával, a vidékfejlesztés kérdéseivel, továbbá a jogi kérdéskörökkel és egyéb más, a petícióban szereplő követelésekkel foglalkoznak a demonstráló gazdák és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakértői. A tárgyaló felek tartják magukat az előzetesen megkötött megállapodásukhoz és a tárgyalásokról érdemi információt a megbeszélések közben nem kívánnak nyilvánosságra hozni. Mint azt Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke közölte az MTI-vel, a tárgyalásokról azok végeztével tájékoztatják a sajtót. Pénteken a megbeszélések várhatóan 18 órakor fejeződnek be és ezt követően áll az újságírók elé Jakab István és Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára, hogy megvonja a nap mérlegét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek