Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hajdúhét lesz Hajdúböszörményben

Az idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg a Hajdúság legnagyobb kulturális és sporttalálkozóját, a Hajdúhetet Hajdúböszörményben - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón a város polgármestere.


Dátum: 2002-08-09 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:31.548695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lázár Imre mindenekelőtt az augusztus 14-én kezdődő, egyhetes rendezvény folytonosságát emelte ki, amely egyre több vendéget vonz Hajdúböszörménybe és a környező hajdúvárosokba.

Tájékoztatása szerint az egy hét alatt több mint száz, elsősorban hagyományőrző rendezvényre várják az érdeklődőket.

Különösen fontosnak nevezte, hogy programjaikat a hagyományokra építik. Ennek kertében rendezik meg például a kerékpár- és a lovasversenyt.

A programok közül kiemelte a hajdúböszörményi Ütős Együttes, a hajdúdorogi Bocskai Népzene Együttes műsorát, a nemzetközi néptánc-találkozót, valamint a "Dobozok, ládák, ládikák" című kiállítást.

A hagyományoknak megfelelően a Hajdúhét keretében tartják meg a helyi görög katolikus templomban a X. Klasszikusgitár Tábor Fesztivál záróhangversenyét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek