"Szó sincs semmiféle viccről"
Szó sincs semmiféle viccről, ez az ügy több egy jól vagy rosszul sikerült tréfánál - szó szerint ezt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Mohamed al-Rasid, az Arab Newsban megjelent írás szerzője azt követően, hogy katonai és gazdasági nyomásgyakorlást sürgetett Magyarországra Gyurcsány kijelentése miatt.
Dátum: 2005-02-25 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:13.395400, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Klub Rádió a cikk megjelenésének napján arról számolt be, hogy al-Rasid nyilatkozatot adott a rádiónak, s ebben saját írásáról kijelentette, hogy az teli van iróniával, s nem hiszi, hogy Gyurcsány Ferenc komolyan gondolta kijelentését. A cikk szerzője a Klub Rádió Kontra című műsorában - amelyet ma több magyar napilap is idéz - kifejtette: nem hiszi, hogy Gyurcsány Ferenc komolyan gondolta saját kijelentését (mint ismertes, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP úgynevezett születésnapi rendezvényén terroristáknak nevezte a szaúdi labdarúgó-válogatott focistáit), amely komoly meghökkenést váltott ki az arab világban.
A Népszabadság erre utalva mai számában már "Viccre vicc a válasz" címmel írt a csütörtökön komoly visszhangot kiváltó cikkről, melyre a kormány és a Külügyminisztérium szóvivője is reagált. A Klub Rádió szerint a cikk szerzője kijelentette: nem szabadna, hogy az országok együttműködését befolyásolja egy ilyen kijelentés, s az ügy véget ért, illetve véget kellene érnie.
Szó sincs semmiféle viccről, ez az ügy több egy jól vagy rosszul sikerült tréfánál - szó szerint ezt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Mohamed al-Rasid, az Arab Newsban megjelent cikk szerzője, hozzátéve: "Szerintem egyébként a maguk miniszterelnöke viccelt". Az Arab Newsban senki nem tréfálkozik - fogalmazott Hálid al-Maina főszerkesztő, kijelentve, hogy az eddigi cikkekért vállalják a felelősséget, s a továbbiakban is foglalkoznak Gyurcsány kijelentésével.
Az elmúlt hetekben kialakult gyakorlatnak megfelelően tegnap László Boglár kormányszóvivő ismét kijelentette, hogy lezártnak tekintik az ügyet, s hogy a kormány nem kíván foglalkozni a publicista véleményével. Polgár Viktor külügyi szóvivő ugyanakkor közleményt adott ki, melyben többek közt emlékeztetett: a miniszterelnök, illetve a magyar diplomácia a nemzetközi érintkezés udvariassági szabályainak megfelelően járt el.
A megszólított jogán
A szaúdiakat felizgatta Magyarország, és jogosan. Nem lehet egy mosollyal elintézni, amit hivatalosan csak "tréfának" vélnek. Nem tréfa volt ez, pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megpróbálja most saját szavait meghazudtolni - írja az Arab News című, angol nyelvű internetes lap külpolitikai cikkei között. A "vélemények" rovatban megjelent cikk szerzője, Mohammed al-Rasid az angol nyelven megjelenő szaúdi kormánylap, a Saudi Gazette kolumnistája.
Mint arról a Hír TV honlapja is beszámolt, a szaúdi lap kommentárjában megfenyegette Magyarországot Gyurcsány Ferenc kijelentése miatt. A szaúdi napilap szerint az ostobaságokat beszélőknek drágán kell fizetniük kijelentéseikért. A kommentárt átvette az al-Dzsazira katari televízió internetes kiadása is.
Magyarországot nemcsak a kulturális és katonai hősködés jellemzi. A paprikán és a Gábor testvéreken kívül az egyetlen, a történelemben jegyzett említésük a hun birodalom, ami nem éppen a civilizáltság gyökere - olvasható a vélemény rovatban megjelent hozzászólásban.
Kemény politikai leckéket kapunk az elmúlt négy évben. Hatalmasokkal tárgyalni, legyőzni a nemteleneket, odavágni a "csibészeknek". Egy külügyminiszter mindennapos munkájához tartozik ez, bármely országban - jelenti ki a cikk szerzője.
Mohammed al-Rasid az olvasóra bízza, hogy Magyarországot mely kategóriába sorolja, s milyen elbánást kívánna, kijelenti: legyen bár Togo vagy a Cook-szigetek, Szaúd-Arábiának válaszolni kell, ha megszólítják.
Az ország mérete és befolyása nem feltétlenül esik egybe - írja a publicista, Ausztráliát hozva fel példaként. Szerinte ha nem volna a tenisz, a birkák és a kenguruk, senki nem tudná, hol van Ausztrália, amely az arabokkal szemben vízumot követel. Bolond népek bolond dolgokat csinálnak, ám a hülyeség veszélyes lehet, s ezért csírájában el kell fojtani - olvasható a cikkben.
Mohammed al-Rasid szerint a "megszólított jogán", a nemzetközi szokásoknak megfelelően föl lehet lépni akár "kulturális", akár katonai nyomásgyakorlással is, de ez nem használatos gazfickók és utcai csibészek ellen. Később mégis azt írja:
Nem elegendő, hogy a szaúdiak visszahívják nagykövetüket (nem a "konzultációra visszahívják" kifejezést használja - a szerk.). Erő felmutatása, legyen az gazdasági vagy katonai erő, szintén szükséges. Ez napi gyakorlat a nemzetek között, s így az érintettek drágán megfizethetnek. "Ha nem teszünk így, még azt hiszik, takargatni valónk van, hogy valóban mindannyian terroristák vagyunk. Válassz!" - szólít fel a szaúdi véleményformáló.
Forrás: mno.hu
fideszfrakcio.hu