Újabb 250 traktor jön Budapestre
Péntek éjszaka várhatóan újabb 250 traktor jön Budapestre - tájékoztatta az újságírókat a pénteki tárgyalások szünetében Hevesi István, a demonstrációs bizottság szóvivője. Az erő- és munkagépek várhatóan szombat reggel nyolc órára érkeznek a Felvonulási térre, és a velük Budapestre érkező gazdák is részt vesznek a szombaton 11 órakor kezdődő budapesti Kossuth téren tartandó gazda-nagygyűlésen.
Dátum: 2005-02-25 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:15.553858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szóvivő tájékoztatott arról is, hogy a Zala megyei gazdák félpályás útlezárásra készülnek március 1-jétől Rédicsnél és addig kívánnak demonstrálni, amíg megegyezés nem születik. Jakab István az FVM és a demonstráló gazdák megbeszéléseinek szünetében újságírói kérdésre válaszolva nem kívánt érdemben reagálni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon kijelentésére, miszerint a költségvetésben nincsenek források újabb igények kielégítésére.
A Magosz elnöke viszont röviden reagált Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter azon kijelentésére, amelyet péntek reggel egy televíziós műsorban tett, hogy azok a gazdák, akik a Felvonulási téren vannak és őket a Magosz regisztrálja, megkapják a támogatásokat. Jakab István szerint a gazdák nem egyéni sérelmeik orvoslására jöttek a fővárosba és szolidárisak egymással, így nincs miről beszélni, a magyar gazda "sokkal európaibb", mint ahogy azt sokan gondolják. Jakab István közölte: a pénteki tárgyalásokat követően az újságírókat várhatóan este hét órakor tájékoztatják a végzett munkáról.
MTI - fideszfrakcio.hu