Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyíregyházán önálló jelöltet indít az SZDSZ az önkormányzati választáson

Lendvai István, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke pénteki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján elmondta: az SZDSZ szabolcsi szervezete nem örült volna annak, ha a párt Nyíregyházán nem indít polgármesterjelöltet, de ennek ellenére tudomásul vették, hogy a város szabad demokrata szervezete tárgyalásokat kezdeményezett a választási együttműködésről az MSZP helyi vezetőivel.


Dátum: 2002-08-09 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3180
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:31.887496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SZDSZ Felbermann Endre vállalkozót indítja polgármester-jelöltként az őszi önkormányzati választáson, Nyíregyházán.

Felbermann Endre polgármester-jelölt közölte: az SZDSZ helyi elnökeként felvette a kapcsolatot a szocialista párt városi elnökével, és javaslatot tett az együttműködésre.

- Az MSZP-től végül az a válasz érkezett, hogy a két párt külön mérettesse meg magát az őszi önkormányzati választáson, és majd utána működjenek együtt a képviselőtestületben - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek