Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bosszút állnak a tüntető gazdákon? Nógrádban falugazdászoknak mondanak fel

Hét falugazdásznak mond fel Nógrád megyében a Földművelésügyi Hivatal márciustól; az érintettekkel ezt pénteken közölték - értesült az MTI.


Dátum: 2005-02-25 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:17.217107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fenes Attila, a hivatal helyettes vezetője megerősítette az értesülést, de közölte, hogy személyi kérdésekről csak a hivatal vezetője nyilatkozhat.

Varga Lászlót nem sikerült elérni.

Az MTI úgy tudja, hogy a hét falugazdászt pénteken hívták be a Salgótarjánban működő hivatalba, és azt közölték velük, hogy márciustól felmondanak nekik.

Frisch Oszkár, a Magosz Nógrád megyei elnöke a hírre reagálva az MTI-nek úgy fogalmazott: a kormányzat teljes mértékben rászolgált a bizalmatlanságra.

Hozzátette: "az, hogy az agrárdemonstráció idején, a tárgyalások közben elkezdik a kirúgásokat, legalábbis a hozzáállást mutatja". A Magosz-elnök szerint leginkább azok kerülnek bajba, akiknek a falugazdászok segítenek, "azok a parasztok, akiket azért hibáztatnak, mert nem tudják kitölteni a nyomtatványokat". Frisch Oszkár emlékeztetett arra, hogy a magyar gazdák életben maradásáért a miniszterelnöknek benyújtott petíció egyik pontjában éppen a falugazdász rendszer működőképessé tételét követelik a mezőgazdasági szervezetek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek