Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az áldozatokat sérti bolsevik uralom rémtetteinek relativizálása

A történelmi események egyoldalú megítélése sérti az ártatlan áldozatok emlékét és súlyos társadalmi konfliktusokhoz vezethet. Felelős gondolkodású emberek elítélik mind a nemzeti szocialista mind a bolsevik kommunista hatalom kétségbevonhatatlan rémtetteit, a civil lakosságot megalázó hatalmi tobzódását - kezdődik a neves tudósok által írt, közszereplőknek szánt nyílt levél.


Dátum: 2005-02-25 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:19.794805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szovjet megszállás eltörölte a német-nyilas uralmat, de egyben újabb rémuralom kezdetét jelentette, amely a szabadságtól éppolyan messze állott, mint az előző diktatúra.

Veszélyesnek tartjuk, hogy felelős politikai erők vezető politikusai 1945 eseményeit, a barbár katonai megszállás szörnyűségeit nem is említve, ünneplik. Társadalmi konfliktusok gerjesztése helyett a társadalmi összetartozást kellene szolgálnia minden megválasztott politikusnak és közszereplőnek.

Aláírók:

Dr. Boda Domokos gyermekgyógyász, egyetemi tanár,

Dr. Csikor Ferenc fizikus, egyetemi tanár,

Dr. Embrey-Isztin Antal, geológus, egyetemi tanár

Fábry Sándor

Dr. Fogarasi Géza kémikus, egyetemi tanár,

Dr. Freund Tamás neurobiológus, akadémikus, egyetemi tanár,

Dr. Granasztrói György történész, egyetemi tanár,

Gyulai Líviusz grafikus,

Dr.Hegedűs István mérnök, egyetemi tanár,

Dr. Iván László orvos, egyetemi tanár,

Dr.Kádár György, fizikus, egyetemi tanár,

Dr. Kiss Ádám, atomfizikus, egyetemi tanár

Dr. Kopp Mária, orvos-pszichológus, egyetemi tanár,

Kurutzné Dr.Kovács Márta mérnök, akadémikus, egyetemi tanár,

Dr. Lovas Rezső fizikus, egyetemi tanár,

Dr. M. Kiss Sándor, történész, egyetemi tanár

Dr.Nagy Sándor orvos, egyetemi tanár,

Dr. Náray Szabó Gábor kémikus, akadémikus, egyetemi tanár,

Dr. Réffy József vegyészmérnök, egyetemi tanár,

Dr. Skrabski Árpád szociológus, főiskolai tanár,

Dr.Szakolczai György közgazdász, egyetemi tanár,

Dr. Szelényi Zoltán orvos, egyetemi tanár,

Szikora József újságíró, szerkesztő,

Dr. Tőkéczky László történész, egyetemi docens,

Dr. Verő József geofizikus, egyetemi tanár

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek