Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány szerint csalók a magyar gazdák?

A Fidesz arra kéri a kormányt, ne sugallja azt, hogy a magyar gazdák csalók, akik hamis adatszolgáltatással akarnak többlettámogatáshoz jutni - jelentette ki az MTI-nek pénteken Nógrádi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője.


Dátum: 2005-02-25 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34606
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:21.057929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azt kérjük, hogy gyakoroljon önkritikát a kormány és ismerje el, hogy a magyar gazda nem csaló, nem akar jogtalan előnyökhöz jutni" - közölte a politikus.

Hozzátette: pénteken a kormányszóvivő és korábban Németh Imre szakminiszter is azt sugallta, hogy azért húzódik a terület alapú támogatások kifizetése, mert a gazdálkodók esetleg szándékosan több területet jelentettek be, hogy többletforrásokhoz jussanak.

Nógrádi Zoltán hangsúlyozta: a többletigénylés oka nem a gazdálkodóknál, hanem valószínűleg a kormányhivatalokban keresendő.

Elmondta: a Fidesz beszerzett néhány adatlapot, amelyeket a gazdák leadtak, és ellenőrizték, hogy az azokon szereplő információkat hogyan rögzítette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Mint mondta, több olyan esetről tudnak, amikor a feldolgozásnál az adatok "átíródtak", egy gazda például 1,61 hektárra adta le az igénylését és 161 hektárról kapott visszaigazolást.

"Emiatt jöhetett ki az a többletadat, amit a gazdálkodók nyakába akarnak varrni" - jegyezte meg.

Feltette a kérdést, vajon miért most derülnek ki ezek hiányosságok és kinek állt érdekében az adatok átírása?

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek