Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konszenzus uralkodik a magyar képviselők között az EBESZ-ben

Konszenzus uralkodik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) parlamenti közgyűlésében dolgozó magyar képviselők között - jelentette ki pénteken Bécsben az MTI-nek Hárs Gábor (MSZP), a bécsi fórum munkájában részt vevő magyar törvényhozói csoport vezetője.


Dátum: 2005-02-25 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:21.652438, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A honatya tájékoztatást adott arról, hogy az 55 országot tömörítő szervezet mintegy 320 képviselőjéből álló parlamenti közgyűlésben 6 magyar törvényhozó foglal helyet, akik közül hárman - rajta kívül Élő Norbert (MSZP) és Balla Mihály (Fidesz) - vettek részt a testület kétnapos téli ülésszakán az osztrák fővárosban. Kiemelte, hogy minden parlamenti párt képviselteti magát a magyar képviselői csoportban, amelyben alapelvnek tekintik a konszenzust, jóllehet mindenkinek önálló szavazati joga van. Nem pártpolitikai kérdésként kezelik a nemzetközi ügyeket, Magyarország érdekeit nézik elsősorban - hangsúlyozta.

Az EBESZ-en belüli vitákkal, a szervezet reformját sürgető orosz állásponttal, valamint a választások megfigyelésével kapcsolatos orosz kifogásokkal kapcsolatban kifejtette: saját tapasztalatai szerint is kétségtelen, hogy felülvizsgálatra szorul a választási megfigyelési rendszer. E rendszeren belül időnként eléggé rapszodikusan folyik a megfigyelés, azaz nem pontosan meghatározott módon, hogy melyik nemzetközi szervezetnek mi is a feladata. Az orosz fél, különösen a szovjet utódállamok választásaival kapcsolatban jelentősen szeretne ezen változtatni. Hogy ez milyen irányokban történik majd, azt még nem lehet tudni - mondta el.

Balla Mihály fideszes képviselő felhívta a figyelmet arra, a legutóbbi ukrajnai választások is azt mutatták, hogy ha megfigyelőként jelen vannak a nemzetközi szervezetek, akkor adott esetben egy választást meg is lehet ismételtetni. A képviselő nagyon fontosnak nevezte az EBESZ szerepét. Élő Norbert MSZP-és képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy az EBESZ-re fontos szerep hárul a kiotói egyezmény betartásában is, és a szervezet gazdasági téren is tud olyan szerepet játszani, mint a választások megfigyelésének, a sajtószabadságnak és az emberi jogoknak a kérdésében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek