A gazdák Némethékkel tárgyaltak
A demonstráló gazdák, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízottai pénteki egyeztető tárgyalásukat a kitűzött, 18 órai határidő előtt fejezték be.
Dátum: 2005-02-25 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:22.295524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárgyalások végén a helyszínre érkezett Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Pásztohy András, az agrártárca politikai államtitkára, akik szűk körű megbeszélésre ültek össze a gazdademonstráció prominens képviselőivel, köztük Jakab Istvánnal, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnökével.
A megbeszélésekről konkrétumokat még nem lehet tudni, ám a tárgyalásokat követően az újságírók ígéretet kaptak arra, hogy tájékoztatják őket a részletekről.
MTI - fideszfrakcio.hu