Alamizsna a nyugdíjasoknak
Arra a másfél heti nyugdíjra, amit most az időskorúaknak kifizetnek, a szocialista kormány egyáltalán nem lehet büszke - mondta Mátrai Márta, az Országgyűlés Szociális és Családügyi bizottságának fideszes elnöke.
Dátum: 2005-02-25 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:24.505602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Biztosított a 13. havi nyugdíjak első részletének fedezete; márciusban rendben megtörténik a kifizetés - közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója.
"A költség, ami ennek (a 13. havi nyugdíjak első részletének) a kifizetésének a fedezetét biztosítja, a nyugdíjbiztosítási alap és az egészségbiztosítási alap költségvetésében rendelkezésre áll" - mondta el Barát Gábor, az Idősügyi Tanács pénteki budapesti ülését követő sajtótájékoztatón.
A nyugdíjemelés 2005-ben 157 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek.
"Erre a másfél heti nyugdíjra, amit most az időskorúaknak kifizetnek, a szocialista kormány egyáltalán nem lehet büszke" - mondta Mátrai Márta, az Országgyűlés Szociális és Családügyi bizottságának fideszes elnöke.
Mint mondta, a havonta "csepegtetett" összeg nem jelenti a nyugodt időskor biztosítását.
"Mi úgy ítéljük meg, mint egy alamizsna, és megalázó a több évtizedes kemény munka után" - tette hozzá.
A szociális bizottság elnöke úgy vélekedett, hogy a kormány a másfél heti nyugdíj fizetésével "egy rövid időre eltereli az idős emberek figyelmét arról a létbizonytalanságról, amiben élnek".
MTI - fideszfrakcio.hu