Önkritikát gyakorolhatna a kormány
Nem a gazdák, hanem a minisztérium hibája okozza a késedelmes kifizetéseket, ugyanis a gazdák több esetben más adatokat kapnak vissza, mint amelyeket beadtak - hangzott el Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján, péntek délután a Szövetség elnökségi ülését követően.
Dátum: 2005-02-26 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:25.705338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megdöbbentő adatfeldolgozási hibák
"Rögzítenünk kell, hogy a magyar gazda nem csaló, nem akar, és nem is akart jogtalan előnyökhöz, forrásokhoz jutni. A magyar gazdák nem adtak hamis adatokat, nem szolgáltattak rossz információkat saját gazdasági méreteikről" - húzta alá Mórahalom polgármestere. Mindezt azért hangsúlyozta, mert az agrártárca vezetője több esetben hivatkozott arra, hogy a gazdák által esetleg szándékosan rosszul beadott adatok hátráltatják a területalapú támogatások kifizetését. A kormányszóvivő szerint félmillió hektárral több igénylés került be a rendszerbe. "Utánanéztünk és megdöbbentő tényekre jutottunk. Megállapítottuk, hogy a gazdák felkészültek voltak tavaly az uniós támogatások lehívására. A falugazdász hálózaton keresztül helyesen töltötték ki az adatlapokat. 2004. júniusában adták be az igényléseket, amelyekről 2005. februárban kaptak csak visszajelzést. Egy részük azonban nem azokat az adatokat kapta vissza, amelyeket beadott. Tudunk olyan gazdáról, aki 1.61 hektárra nyújtotta be támogatási igényét és fél évvel később kapott egy dörgedelmes levelet, amelyben felszólították, hogy egyeztessen a parcellatársakkal, hiszen 161 hektárra adta be támogatási igénylését." - emelte ki a képviselő.
Kinek az érdeke?
A Fidesz szerint fel kell tenni a kérdést: mi történhetett a helyesen és szabályosan beadott adatlapok feldolgozásakor? Hogyan alakultak át a gazdák adatai? Mi lesz a következménye annak, hogy deformálódtak az adatok? Kinek állt érdekében az adatok átírása, kinek állt érdekében az időhúzás? Kinek az érdekeit szolgálta, hogy a gazdálkodókat bűnbakká téve, többletigénylésről számolhasson be, miközben a gazdák jogosan várták a nekik járó mintegy 170 milliárd forintot? Ebből a 170 milliárdból a kormányszóvivő adatai szerint is mindössze 23.6 milliárdot fizettek ki, amely az igényelt összeg 14 %-a. A képviselő leszögezte: a magyar gazdák joggal várhatták el, hogy a kormány kötelezettségének megfelelően eljuttatja számukra mindazon támogatásokat, amelyeket a lengyel, cseh és szlovák gazdák már megkaptak. Ennek ellenére az adatok "átalakulásával" a gazdák kerültek szorult helyzetbe, s ezért kénytelenek voltak az utcára vonulni. "Arra kérjük a kormányt, hogy gyakoroljon önkritikát, vizsgálja át a kormányhivatalok működését, tekintse át, hogy az adatfeldolgozás során milyen hibákat követett el az adminisztráció, milyen kár érte a gazdákat, és hagyjon fel annak sugalmazásával, hogy a magyar gazdálkodók valamiféle csalással próbáltak volna hozzájutni bármiféle olyan támogatáshoz, amely őket nem illeti meg" - tette hozzá Nógrádi Zoltán.
Kép és szöveg: N.G. - Fidesz Webszerkesztőség
fideszfrakcio.hu