Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százharminchat éves a fővárosi állatkert

A Fővárosi Állat- és Növénykert pénteken délben ünnepelte 136. születésnapját. A világviszonylatban is az egyik legrégebbi alapítású zook közé tartozó műemlék-állatkert ugyanis 1866. augusztus 9-én, pontban 12 órakor nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.


Dátum: 2002-08-09 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:33.323865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepségen Persányi Miklós arról beszélt, hogy az állatkertet megnyitása óta csaknem százmillióan keresték fel. A főigazgató bemutatta az évfordulóra átalakított szarvasházat, amelynek felújított belső terében elsősorban kisemlősök, például deguk, tengerimalacok és rövidfarkú erszényes egerek lelnek új otthonra.

A vendégek ugyancsak megtekintették az állatkerti nagy tó partján már 90 éve álló madárház toronycsarnokának újonnan elkészült üvegablakait. Az állatkert legszebb állatházai közé tartozó épületet Kós Károly és Zrumeczky Dezső építész tervezte, a jégmadarakat, királypapagájokat és szalakótákat ábrázoló színes üvegtáblák azonban az 1909 és 1912 közötti építés során nem készülhettek el.

A fővárosi állatkert ismertetője szerint a 10,7 hektáros területen működő intézmény 60 különféle épületében és szabadtéri területein 50 faj 3457 egyedének ad otthont.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek