Szijjártó Pétert választották a Fidelitas elnökévé
Egyértelmű célunk, hogy Magyarországnak a következő parlamenti választások után olyan kormánya legyen, amely a fiatalok speciális élethelyzetéből adódó kérdésekre együtt keresi a választ a fiatalokkal - mondta Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke a szervezet rendkívüli tisztújító kongresszusán vasárnap Győrött.
Dátum: 2005-02-27 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:36.516144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Pétert választotta a Fidelitas elnökévé a politikai ifjúsági szervezet rendkívüli tisztújító kongresszusa vasárnap Győrött. A tisztújító kongresszusra azért került sor, mert Gyürk András, a szervezet eddigi elnöke európai parlamenti képviselői mandátumot szerzett, ezért megvált Fidelitas-beli tisztségétől.
Az új elnök a kongresszust követő sajtótájékoztatón a feladatokról szólva kiemelte: mindent megtesz azért, hogy a Fidelitas továbbra is Magyarorszá legnagyobb és legerősebb politikai ifjúsági szervezete maradjon és a Fidesszel kötött szövetségük megnyerje a következő parlamenti választásokat.
- Egyértelmű célunk, hogy Magyarországnak a következő parlamenti választások után olyan kormánya legyen, amely a fiatalok speciális élethelyzetéből adódó kérdésekre együtt keresi a választ a fiatalokkal" - mondta a politikus.
Szijjártó Péter kitért arra, hogy a kongresszus döntése értelmében a Fidelitas testületeinek a következő hónapokban fel kell mérni annak lehetőségét, hogyan tudnak a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban a Fidesz választókerületi rendszeréhez hasonló rendszerben dolgozni.
Nyitrai Zsolt ismét megválasztott alelnök a sajtótájékoztatón elmondta: a kongresszus első napján szombaton megvitatták a szervezet országjáró körútjának tapasztalatait.
Mint mondta, azért kezdtek az országjárásba, mert megítélésük szerint a mai Magyarországon nincs párbeszéd a kormány és a fiatalok között.
- Gyurcsány Ferenc duma-kormányában a fiatalok érdekeinek nincs képviselője - tette hozzá.
Az alelnök elmondta: a tapasztalatokról készült jelentést - amely a "Kockára tett jövő" címet viseli - a kongresszus elfogadta és felhatalmazta a szervezet országgyűlési képviselőit, hogy kezdeményezzenek vitanapot a Parlamentben ugyanilyen címmel a fiatalok helyzetéről, gondjaikról.
MTI - fideszfrakcio.hu