Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb "Apró" üzlet?

Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz vasárnap 336 vecsési ingatlan-tulajdonos, kérve, hogy a Gyurcsány Ferenc vizsgáltassa ki, hogyan vásárolhatja meg a vecsési ingatlanuknál kedvezőtlenebb elhelyezkedésű 20 hektáros ecseri ingatlant 4,7 milliárd forintért a Budapest Airport Rt. a majdani cargobázis létrehozására.


Dátum: 2005-02-27 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:37.730407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Ferihegyi Nemzetközi Repülőtérrel közvetlenül szomszédos ecsési ingatlanok tulajdonosai - mint írják - megdöbbenve értesültek arról, hogy a Budapest Airport Rt. 4,7 milliárd forintért kíván megvásárolni egy 20 hektáros ecseri ingatlant, amelynek elhelyezkedése "a vecsésinél lényegesen kedvezőtlenebb" a cargobázis létrehozására.

A vecsési ingatlantulajdonosok arra kérik a miniszterelnököt, különösen arra terjedjen ki a Gyurcsány Ferenc által bejelentett vizsgálat: hogyan köthet a helyben kialakult forgalmi érték tízszereséért szerződést a BA Rt. úgy, hogy a közvetlen szomszédságban lévő ingatlanok tulajdonosaitól nem kért ajánlatot.

Kíváncsiak arra is, hogy a vecsési ingatlanok tulajdonosainak a földhivatal évek óta miért nem tud naprakész tulajdoni lapokat kiadni, miközben sajtóhírek szerint az ecseri ingatlan esetében egy nap alatt átvezették a változásokat, hogy a termőföld gazdálkodó szervezet által megszerezhető ingatlanná, ezáltal eladhatóvá vált.

Felidézik: amikor ingatlanjaikat autópálya céljaira kisajátította az állam, négyzetméterenként 2.200 forintot kaptak, ugyanakkor az ecseri ingatlanért "állítólag 23.000 forintot is hajlandó fizetni négyzetméterenként" a BA Rt. Ha ingatlanjuk valóban ennyit ér, akkor kérik a kisajátított területek után járó

különbözetet.

A BA Rt. február 10-én tudatta közleményben, hogy megvásárolta a nemzetközi cargobázis megépítésére alkalmas ecseri területet tulajdonló projekttársaságot.

A Fidesz kifogásolta a területvásárlást és megkérdőjelezte a miniszterelnök függetlenségét arra hivatkozva, hogy a miniszterelnök anyása, Apró Piroska korábban a BA Rt. igazgatóságának tagja, majd az igazgatóság elnöke volt.

Az ÁPV Rt. ezt követően tudatta, hogy nem indít vizsgálatot a BA Rt.-nél, de tájékoztatást vár a megjelent kifogások, észrevételek miatt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek