A gazdák eredmény nélkül nem mennek haza
A gazdák tárgyalni akarnak és az agrárium gondjainak megoldásában érdekeltek, de a Felvonulási téren tartózkodó emberek eredmény nélkül nem mennek haza - jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-02-27 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:38.030494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jakab István hangsúlyozta, hogy a demonstráló gazdák megbízottai egyértelműen elvesztették bizalmukat Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterben.
Reményét fejezte ki, hogy amint azt nyílt levelükben kérték, a miniszterelnök fogadja őket hétfőn tíz óráig.
A nyílt levél Jakab István szerint azért született meg, mert a demonstráló gazdák számára egyre inkább egyértelművé válik, hogy érdemi, szakmai kérdéseket az FVM nem kíván a gazdák képviselőivel megtárgyalni.
A Magosz elnöke visszautasította az agrárminiszter azon megjegyzését, miszerint ő politikai karriert építene, bár elismerte, hogy lett volna rá lehetősége, de - hangsúlyozta - ő ezt nem tette. A gazdák ügye és az elnök személyes ügyei nem köthetők össze Jakab István szerint.
Az érdekképviseleti vezető úgy fogalmazott: "egyesek összemossák a gazdák jogos érdekeinek védelmét és egyesek politikai törekvéseit". Jakab István kijelentette, hogy élete hátralévő szakaszában "nem kíván több lenni, mint amire megválasztották", azaz hogy a gazdákat tisztességgel képviselje.
Jakab István újságírói kérdésre megismételte: a demonstráló gazdák képviselői abban bíznak, hogy a miniszterelnök végiggondolja azt a folyamatot, ami eddig lezajlott és megteszi a szükséges lépéseket. Megismételte azt is, hogy a szakértői tárgyalásokat is folytatják, amennyiben arra lehetőségük lesz.
Az FVM megállapodás-tervezetéről az érdekképviseleti vezető úgy nyilatkozott, hogy arról még érdemi véleményt nem tud mondani ismeretek híján, ahogyan azonban azt az agrártárcától hivatalosan is megkapja a demonstrációs bizottság.
MTI - fideszfrakcio.hu