Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány miatt nem kapott állást az edző

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kijelentése visszaütött a sportra: a leterroristázott futballisták okán Szaúd-Arábia eddig csak diplomáciai lépéseket tett, ám az arab országban, úgy tűnik, nagy a sértettség. Hajdu János, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója jelentős összegű szaúdi szerződésajánlattól esett el egyik napról a másikra.


Dátum: 2005-02-28 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:39.815113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint az a Budapesti Reggel című napilap cikkében olvasható: a viccesnek szánt miniszterelnöki elszólásnak - túl a diplomáciai kellemetlenségeken - számos, kisebb-nagyobb cég, vagy éppen magánember is megissza a levét.

Az egyik negatív eset szenvedő alanya Hajdu János, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója, aki számára jelentős összegű szerződésajánlattól esett el egyik napról a másikra.

- Hónapokkal előbb már tárgyalásban álltam a szaúdi kézilabda-szövetség vezetőivel, akiket személyesen is jól ismerek, hiszen két alkalommal is álltam velük szerződéses viszonyban - mesélte Hajdu. - Amikor ez a kellemetlen eset bekövetkezett, magánemberként azonnal felhívtam leendő főnökeimet, s mivel elég jól beszélek arabul, elnézést kértem tőlük a történtekért. A válasz az volt, hogy a barátság természetesen fennmarad közöttünk, de a szaúdi válogatott élére történő kinevezésemről az eset után szó sem lehet.

- Mire is kérték fel, s mi lett volna a fizetség?

- Az Iszlám Olimpia versenyeire kellett volna felkészítenem Szaúd Arábia férfi kézilabda-válogatottját, mégpedig úgy, hogy az együttes három hetet Magyarországon töltött volna, s hasonló időt nekem is kinn kellett volna lennem, majd levezényelni az olimpiát. Ezért 50 ezer dollárt ajánlottak, ami azt hiszem, igazán nem megvetendő összeg. Az a pénz sem mellékes, amit a szaúdi küldöttség tagjai három hét alatt itt elköltöttek volna...

- Ön előbb a TF-en tanított, de mellette mindig voltak csapatai, majd két évtizede főállású edző lett. Több élvonalbeli klubnál is megfordult, két évig a férfi válogatottat is dirigálta. Nem mellesleg közismerten jó kapcsolatokkal rendelkezik a Közel-keleti országokban.

- Már 1987-1990 között Kuvaitban volt szerződésem, s 2001-ben visszatértem oda. Közben 1995-ben Szaúd-Arábiába is kijutottam, majd 1999-ben ugyanott már kineveztek a válogatottjuk kapitányának, de az otthonról jött, a férfi válogatott élére szóló meghívás hallatán azonnal hazajöttem. Sajnos a vb-, majd az Eb-selejtezőn sem jártam sikerrel, hiszen Norvégia ellen egy góllal, Svájccal szemben pedig kevesebb idegenben lőtt gól miatt maradt alul csapatom, így közös megegyezéssel elváltunk. Szerencsére nagyon szívesen dolgozom a szövetségben. Kitartásomra annál is inkább szükség lesz, mert onnan a közeljövőben aligha számíthatok újabb felkérésre.

Forrás: MNO, 2005. február 27, a Budapesti Reggel írása alapján

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek