Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zendületben az ország: utakon a gazdák

Félpályás útlezárással demonstrálnak hétfőn reggel kilenc órától a gazdák a 44-es számú főútvonalon Szarvas és Békésszentandrás között - tájékoztatta az MTI-t a Nagy Gyula szervező, a békésszentandrási gazdakör elnöke. Hajdú-Bihar megye útjain félpályás forgalomlassító demonstrációt tartanak hétfőtől a gazdák.


Dátum: 2005-02-28 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:22:40.825731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a főútvonalon mintegy 30-40 munkagéppel vonultak fel a helyi, valamint a Szarvason és a környező településen élő gazdák, akik hétfőn 15 óráig, kedden szintén reggel kilenc órától 15 óráig demonstrálnak.

Nagy Gyula hozzátette: akciójukat egyeztették a Magosz megyei demonstrációs bizottságával, s amennyiben vezetőik a fővárosban megállapodnak a szaktárcával, felfüggesztik a demonstrációt.

Hajdú-Biharban több száz munkagép az utakon

Hajdú-Bihar megye útjain félpályás forgalomlassító demonstrációt tartanak hétfőtől a gazdák, így fejezve ki szolidaritásukat a Budapesten tüntető társaikkal - tájékoztatta az MTI-t Örvendi László, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) térségi elnöke.

Elmondta, hogy reggel 8 és 9 óra között 50-50 erőgéppel, traktorral, szállító járművek vonultak öt helyszínre a helyi gazdakörök szervezésében: Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Haláp, Nagyhegyes és Püspökladány térségében 16 óráig tart a demonstráció.

Örvendi László közölte, hogy ahol nincsenek gazdakörök, számos helyen "spontán tiltakozó akciót" is szerveznek a megyében.

"Összeálltak az elkeseredett gazdák, bejelentették szándékukat a rendőrségen és hétfőn ők is kivonultak az utakra" - mondta a Magosz helyi vezetője, akinek arról nincs tudomása, hogy a gazdakörök által szervezett öt megmozdulás mellett pontosan hány helyen van tiltakozó demonstráció a térségben.

Közölte: "látva a kormány tehetetlenségét, s azt, hogy nem kívánnak megállapodni", a félpályás útlezárásokat egész héten folytatják Hajdú-Biharban.

A Tolna megyei gazdák lezárnák a határátkelőket

A Tolna megyei gazdák azt javasolták a Magosz vezetőinek, hogy a demonstrációt a határátkelők lezárásával folytassák - közölte Hadházy Árpád helyi szervező az MTI-vel hétfőn.

"A gazdák közötti megbeszélésen vasárnap az az elvi álláspont fogalmazódott meg, hogy a demokratikus nyugati országokban megszokott módszert, a fontosabb határátkelők lezárását tartanák alkalmasnak a demonstráció folytatására" - mondta. Hadházy Árpád hozzátette: a javaslatot eljuttatták a Magosz vezetőségéhez.

Tájékoztatása szerint amennyiben Mohács térségében sor kerülne a határátkelő blokádjára, akkor abban a Tolna megyei gazdák "tevékeny részvételükkel" támogatnák a baranyaiakat.

Hétfőn délelőtt az ország összes határátkelőjén zavartalan volt a forgalom - tudta meg az MTI a határőrségtől.

Csongrádban csütörtökre terveznek félpályás útlezárást

A Csongrád megyei gazdák csütörtökre terveznek félpályás útlezárást a 47-es úton, Kishomoknál - tájékoztatta az MTI-t Ozvin Mihály, a hódmezővásárhelyi gazdakör alelnöke.

"Csütörtökön reggel 8 órától a 47-es út 203-as és 206-os kilométere között, Szeged és Hódmezővásárhely között tervezünk félpályás útlezárást" - mondta a Magosz országos választmányának tagja, hozzátéve: a demonstráció engedélyezéséhez már beadták a szükséges kérelmet.

Zala megye

Félpályás útlezárással tiltakoznak a gazdák hétfő reggel 9 órától délután 4 óráig a 86-os és a 75-ös főúton Zala megyében. Klesch Tamás, a helyi demonstráció egyik vezetője az MTI-nek elmondta: a 86-os úton Zalalövő és Rédics között, a 75-ös úton Rédics és Lenti között több tucat munkagéppel vonultak föl a gazdák, hogy kifejezzék szolidaritásukat a budapesti Felvonulási téren egy hete demonstrálókkal.

A helyi akcióhoz folyamatosan csatlakoznak a gazdák, a nap folyamán összesen mintegy száz erőgépre számítanak.

A szervező közölte, hogy négy napra, tehát csütörtök délutánig van engedélyük a demonstrációra. Hozzátette, hogy további helyszínek bevonásáról is egyeztetnek a rendőrséggel.

A határőrség szóvivője az MTI-nek elmondta: a határátkelőknél zavartalan a forgalom, a félpályás útlezárások azt nem befolyásolják.

Az érintett útszakaszokon rendőrök irányítják a forgalmat.

A Magosz nyugat-zalai tagjai és szimpatizánsai a 75-ös és a 86-os főút Lenti, illetve Rédics melletti 2-2 kilométeres szakaszának egyik sávjában 45 járművel kezdték meg hétfőn kora délelőtt az 5 napra engedélyezett félpályás útlezárási akciójukat - közölte az akció szervezője az MTI-vel.

Bécs Róbert elmondta: a hideg idő ellenére a környékről mintegy 60 ember érkezett délelőtt 10 óráig traktorokkal, két kombájnnal, valamint személygépkocsikkal az említett útszakaszokhoz.

"Fegyelmezetten vonultak ki a gazdatársak és a déli-délutáni órákra további résztvevők jelezték érkezésüket Zalalövő, Letenye és Zalaegerszeg környékéről, várhatóan kedden sokkal többen leszünk" - említette a 310 hektáron gazdálkodó szervező.

Hozzátette: a résztvevők zöme szerint ugyan "fontos, de nem a legalapvetőbb probléma a területalapú támogatások késése, mert ennél nagyobb gondot okoz, hogy 2 év óta nem működik rendesen az intervenciós terményfelvásárlás".

A nyugat-zalai félpályás útlezárás hétfőtől péntekig, naponta 16 óráig tart, amennyiben nem lesz megegyezés a budapesti tárgyalásokon.

Csütörtöktől három helyen lehet útlezárás Bács-Kiskun megyében

Bács-Kiskun megyében csütörtöktől három helyen jelentett félpályás útlezárást a Magyar Gazdák és Fogyasztóvédők Önvédelmi Mozgalma (Magföm) - tájékoztatta az MTI-t a szervezet társelnöke.

Sákán Antal elmondta, hogy az 51-es úton, Érsekcsanád és Baja, az 53-as úton Akasztó és Kiskőrös valamint Kiskunhalas és Tompa között jelentettek be félpályás útlezárást.

"Helyszínenként előreláthatólag 30-60 mezőgazdasági vontató és egyéb gépjármű fog részt venni a tiltakozó megmozdulásban" - tette hozzá.

Határállomásoknál tüntetnének a borsodiak

Nemzetközi határállomásoknál terveznek demonstrálni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdák, amennyiben nem jön létre megállapodás - tájékoztatta az MTI-t Görcsös Ferenc, a Magosz megyei vezetője hétfőn.

A magyar-szlovák határon, a hidasnémeti és a sátoraljaújhelyi nemzetközi határállomás közelében tervezünk félpályás útlezárásos demonstrációt az ottani, illetve környékbeli gazdák részvételével csütörtöktől, az engedélyt ehhez most kérjük a rendőrségtől - mondta Görcsös Ferenc.

A Magosz vezető ugyanakkor azt is közölte: bíznak a megállapodásban, és így nem kell majd senkinek kellemetlenséget okozni az útzárral.

Forgalomlassító demonstráció Fejér megyében

Félpályás, forgalomlassító demonstrációt tartanak a gazdák hétfőtől Fejér megyében a 81-es és a 7-es főúton - tájékoztatta az MTI-t Tamási Béláné, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetségek térségi elnöke. A rendőrség adatai szerint a bejelentett létszámnál kevesebben kezdték meg a demonstrációt a megye két főútján.

A 7-es főúton Szabadbattyán térségében egyelőre 15 munkagép állt fel a bejelentett 40-50 helyett. A 81-es főút 22.-23. kilométer közötti szakaszán 10 óráig nyolc gép állt fel. A főútnak erre a szakaszára 20-30 gép érkezését jelezték a demonstráció szervezői - mondta R. Szabó Ágnes, aa Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzátette: a 7-es főúton Martonvásár térségében - a 30.-31.kilométerszelvény közötti szakaszon - 11 órára várható a munkagépek felvonulása. A területre 40-50 munkagépet várnak a szervezők.

Mindhárom helyen 16 óráig tart a forgalomlassító demonstráció. Az érintett útszakaszokon rendőri irányítás mellett halad a forgalom - közölte a rendőrségi szóvivő.

A 7-es főút martonvásári szakaszán - a 31.-31. kilométernél - is demonstrálnak a Fejér megyei gazdák; az érintett útszakaszon 21 munkagép sorakozott fel - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.

Fejéren ezzel együtt már három helyszínen - a 7-es főút szabadbattyáni szakaszán, valamint a 81-es főút 22-23-as kilométerszelvényében - tartanak félpályás útlezárást a gazdák - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

R. Szabó Ágnes hozzátette: a 7-es főúton, Szabadbattyán térségében 25 munkagép sorakozott fel, a 81-es főúton 11 mezőgazdasági gép és három személyautó foglalja el egy kilométer hosszan az út egyik sávját.

A demonstráció mindhárom helyszínen 16 óráig tart, az érintett útszakaszokon addig rendőrök irányítják a forgalmat.

A rendőrség információja szerint fennakadásról nem érkezett jelzés.

A gazdák március 6.-ig, illetve március 11.-ig kértek engedélyt a demonstrációra. Ha addig nem születik megállapodás a kormány és köztük naponta kivonulnak az utakra - mondta el az MTI-nek a demonstráció egyik szervezője.

Félpályás útlezárás Komáromnál, a 13. számú főúton

Félpályás útlezárással csatlakoztak a gazdák a demonstrációhoz hétfőn reggel kilenc órától Komárom-Esztergom megyében a 13. számú főúton Komáromnál - tájékoztatta az MTI-t Márkus János szervező.

A megyei agrár érdekképviselet szóvivője elmondta: a Csémpuszta vasúti átjáró és a komáromi bevezető tábla közötti szakaszon mintegy 300 méter hosszan alakult ki a járműsor traktorokból, személyautókból, amelyekhez folyamatosan csatlakoznak a megyebeli gazdák.

Márkus János hozzátette: akciójukat, amely március 5-én szombaton 17 óráig tart, a Magosz megyei bizottságától függetlenül kezdeményezték, de amennyiben a fővárosban megállapodás születik, felfüggesztik a demonstrációt.

Három helyen félpályás útlezárás Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A bejelentések szerint az országos gazdatüntetéshez csatlakozva hétfőn három helyen tartanak félpályás útlezárást az agrártermelők Jász-Nagykun-Szolnok megyében - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

A 44-es számú úton Kunszentmárton külterületén 30, a 4-es úton Törökszentmiklós térségében 50, míg a 33-as úton Tiszafüred külterülete 80 jármű felvonulását jelezték - tette hozzá Kovács Ágnes rendőr zászlós.

Vas megyében csütörtöktől a határátkelőhelyek közelében demonstrálnak

Vas megyében a következő napokban a bucsui és a kőszegi határátkelőhely közelében terveznek félpályás útlezárást a gazdák - közölte az MTI-vel Bíró József, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége vasi szervezetének elnöke.

Elmondása szerint hétfőn tesznek bejelentést a rendőrségen, ezért szavai szerint leghamarabb csütörtöktől kerülhet sor az általuk szervezett helyi demonstrációra.

Győr megyében csütörtökön félpályás útlezárás lesz a határátkelőknél

A Győr-Moson-Sopron megyei gazdák március 3-án, csütörtökön délelőtt 9 órától délután 4 óráig félpályás útlezárást terveznek több határátkelőhelynél - tájékoztatta Oláh Ferenc, a Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének megyei alelnöke az MTI-t hétfőn. Terveik szerint a hegyeshalmi, a rajkai, a vámosszabadi, a fertődi és a kópházi átkelőhelynél demonstrálnak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek