Tanácskoznak a demonstrációs bizottságban
A gazdák demonstrációs bizottságának képviselői hétfőn délelőtt 11.00 óra körül elküldték az újságírókat az EDDSZ székházából, mondván, hogy munkájukhoz nyugalomra van szükség, és érdemi tájékoztatást még nem tudnak adni.
Dátum: 2005-02-28 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:42.949332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demonstrációs bizottság tagjai most vitatják meg részleteiben azt a javaslatot, amelyet vasárnap Németh Imre terjesztett elő sajtótájékoztatóján az ágazati gondok megoldására.
A bizottság tagjai összevetik a javaslatokat saját elképzeléseikkel és próbálnak összhangot teremteni a kettő között.
A demonstrációs bizottságnál ígéretet tettek arra, hogy amennyiben valamilyen eredmény lesz, arról tájékoztatják a nyilvánosságot.
Arról még nem lehet tudni semmit, hogy a miniszterelnök válaszolt-e a demonstráló gazdák nyílt levélben megfogalmazott kérésre.
A gazdák megbízottai vasárnap délután közölték, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel kívánnak tárgyalni a továbbiakban. A kormányfőhöz címzett nyílt levélben azt írták: az elmúlt két napban Németh Imre miniszter "a gazdák problémáit úgy kezelte, mint aki a tárgyalások eredménytelenségében és nem a tárgyalások sikerében érdekelt", ezért a gazdák vasárnap végképp elvesztették bizalmukat a miniszterben. Hozzátették: mivel a miniszter "nem tud, vagy nem hajlandó segíteni", így a miniszterelnökhöz fordulnak, és abban bíznak, hogy Gyurcsány Ferenc "felelősséget érez a gazdálkodókért és a magyar vidékért".
MTI - fideszfrakcio.hu