Kutrucz Katalin: Bárki megtekintheti a róla szóló dokumentumokat
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárára vonatkozó törvény szerint bárki, aki bejön hozzánk, megtekintheti a róla szóló dokumentumokat, továbbá bárki megkaphatja a közszereplőkre vonatkozó iratokat is - jelentette ki Kutrucz Katalin, az intézmény főigazgató-helyettese az MTI-nek hétfőn.
Dátum: 2005-02-28 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:43.564521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakember a hét végén nyilvánosságra került, 219 nevet tartalmazó újabb állítólagos ügynöklistáról nem kívánt nyilatkozni, de megismételte korábbi nyilatkozatát, amely szerint a törvény pontosan szabályozza, kinek milyen jogai vannak a saját magára, illetve mások múltjára vonatkozó iratok megtekintésére.
A tudományos kutató csupán a szexuális szokásokkal, kóros szenvedéllyel, egészségi állapottal kapcsolatos adatokat nem tekintheti meg - tette hozzá.
Kutrucz Katalin korábban az MTI-nek nyilatkozva azt is hangsúlyozta, amennyiben a levéltár egy közszereplő pártállami titkosszolgálatokkal fenntartott kapcsolatáról szolgáltat ki adatot, azzal a kérelmező belátása szerint rendelkezik, akár nyilvánosságra is hozhatja.
Elmondta: a Nemzetbiztonsági Hivatal, amely a Belügyminisztériumban 1990-ig működött III/II-es, kémelhárítással foglalkozó csoportfőnökség jogutódja, átadta a nála őrzött 1980 és 1990 közötti 42,96 folyóméter iratot.
A múlt héten az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához a Belügyminisztériumból megérkeztek az 1980-1990 közötti utolsó, titkos minősítés alól feloldott állambiztonsági iratok is. A többi iratőrző helyről már korábban megjöttek az akták - közölte Kutrucz Katalin.
Hozzátette: ezzel azonban nem zárult le végérvényesen az iratátadás folyamata, hiszen az államtitokról szóló törvény szerint a titokgazdáknak három évente újra és újra felül kell vizsgálniuk a minősítéseket. Amennyiben okafogyottá vált a titkosítás, akkor azt fel kell oldani és az iratot át kell adni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.
Nem minden 1980-1990 közötti titkosszolgálati irat kerül át a levéltárba. A törvény szerint nem lehet átadni azokat az iratokat, amelyek nyilvánosságra hozatala nemzetbiztonsági érdekeket sértene.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1997-ben létrejött Történeti Hivatal jogutódja, 2003-ban jött létre.
MTI - fideszfrakcio.hu