A DEPORT-'56 levele Gyurcsány Ferencnek
Ön feltehetően többeknek is kárt okozott az üzleti életben azzal, hogy a szaúd-arábiai labdarúgókat arab terroristának nevezte. Egy károsult már biztosan van: híradások szerint egy magyar kézilabdaedző elesett ötvenezer dolláros szerződésétől. A szaúdi fél az Ön kiszólása által keltett diplomáciai bonyodalmakra hivatkozással állt el korábbi szerződési ajánlatától. A DEPORT-'56 szükségesnek tartja: nyilatkozzon a magyar kormány, hogy kijelentése miatt keletkezett igazolt károkat az állam önként hajlandó-e megtéríteni, vagy pedig megvárja a bírósági pereket.
Dátum: 2005-02-28 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:44.165727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
DEPORT-'56
'56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága
1329 Budapest, Pf.:8.
T/F: 405-3665
E-mail: [email protected]
Nyílt levél
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Az '56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-'56) képviseletében szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a Polgári Törvénykönyv szerint: aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni.
Márpedig Ön feltehetően többeknek is kárt okozott az üzleti életben azzal, hogy a szaúd-arábiai labdarúgókat arab terroristának nevezte. Egy károsult már biztosan van. A híradások szerint ugyanis egy magyar kézilabdaedző elesett ötvenezer dolláros szerződésétől. A szaúdi fél az Ön kiszólása által keltett diplomáciai bonyodalmakra hivatkozással állt el korábbi szerződési ajánlatától.
Éppen ezért a DEPORT-'56 szükségesnek tartja: nyilatkozzon a magyar kormány, hogy az Ön kijelentése miatt keletkezett igazolt károkat az állam önként hajlandó-e megtéríteni, vagy pedig megvárja a bírósági pereket.
Budapest, 2005. február 28.
Tisztelettel:
dr. Szerdahelyi Szabolcs
a DEPORT-'56 elnöke
Megjegyzés:
A DEPORT-'56 közleményei nem jelenhetnek meg az Országos Sajtószolgálat (OS) honlapján, mert a társadalmi szervezet nem írta alá az MTI elnöke által megkövetelt szerződést, mivel azt diktátumnak tekintette. A DEPORT-'56 emiatt az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületéhez (TTT) és az Országgyűlési Biztosok Hivatalához (OBH) fordult, a panaszok érdemi elbírálása folyamatban van.