Az orosz elnök leváltott hat belügyminiszter-helyettest
Az orosz elnök leváltott hat belügyminiszter-helyettest, köztük a Csecsenföldet is magába foglaló déli körzet felelősét, és kinevezett két újat: ezzel négy miniszterhelyettes maradt a tárcánál, a kormánykarcsúsító előírásoknak megfelelően.
Dátum: 2005-02-28 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:45.424420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vlagyimir Putyin hétfői rendeletével felmentette a gazdasági és adóbűncselekmények felügyeletét és a bűnügyi nyomozó bizottságot vezető belügyminiszter-helyettest, valamint azt a kollégájukat is, aki a tavaly novemberben Baskírföldön elkövetett rendőri túlkapások kivizsgálását vezette.
Bár Putyin a tavaly szeptemberi véres végű beszláni túszdráma után többször bírálta a jogérvényesítő szerveknél észlelhető hanyagságot és korrupciót, a személycseréket a kormány egy éve folyó áramvonalasításával indokolták. Ez a reform négy miniszterhelyettesi sátust engedélyezett a belügyi tárcának a korábbi tizenkettő helyett.
Putyin hétfőn két új miniszterhelyettest is kinevezett Andrej Novikov és Mihail Szuhodolszkij személyében. Novikov eddig az Észak-Kaukázust felügyelő osztályt vezette az Interfax szerint. A másik két miniszterhelyettest, Alekszandr Csekalint és Arkagyij Jegyelevet az elnök már korábban kinevezte. Csekalin az első helyettese Rasid Nurgalijev miniszternek. Jegyelev irányítja az észak-kaukázusi terrorellenes műveleti törzset.
MTI - fideszfrakcio.hu