Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sarkad: "a ma megeszi a holnapot"

Az előző esztendőhöz viszonyítottan közel 1 milliárd forinttal csökken Sarkad idei költségvetése. Üres frázis maradt a szocialista kormányzat: "Több pénzt az önkormányzatoknak!" szlogenje — jelentette ki a sarkadi testület csütörtöki ülésén Tóth Imre polgármester.


Dátum: 2005-02-28 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:46.878615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város első embere igaza alátámasztásaképpen elmondta: Sarkad tavalyi teljesített költségvetését 2 milliárd 934 millió 625 ezer forint bevétellel, 2 milliárd 891 millió 130 ezer forint kiadással, 43 millió 495 ezer tartalékkal állapították meg, míg az idei tervezet 2 milliárd 43 millió 707 ezer forint bevételi, illetve kiadási egyenlegfőösszeggel kalkulál.

— Helyben járás, vegetálás jellemzi a város idei költségvetését, s akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a ma megeszi a holnapot, vagyis fejlesztésekre alig futja, a működés, működtetés felemészti lehetőségeinket — részletezett Tóth Imre. Ezen állítását igazolandó említette meg, hogy tavaly a költségvetési főösszeg 35 százaléka a felhalmozási kiadások rovatban, beruházásokra, felújításokra fordítható összegként szerepelt, míg az idei büdzsében ezen a jogcímen mindösszesen a költségvetés 0,7 százaléka található.

A jelenlévő testületi tagok végül három szocialista tartózkodás, illetve egy nem szavazás mellett tizenegy igennel fogadták el a hajdúváros idei költségvetését.

Békés Megyei Hírlap - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek