Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pest megye önálló európai régió kialakítását tervezi

Pest megye vezetése szeretné, ha a megye elszakadna Budapesttől, és önálló európai régiót hozna létre. Az okokról a Pest Megye Közgyűlésének elnöke, T. Mészáros András véleményét ismerhetjük meg.


Dátum: 2002-08-09 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:34.946769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


1, 1 millió Pest megyei polgár képviselete

"Pest megye újabb komoly döntés előtt áll. Fenntartja-e a jelenlegi állapotot és továbbra is a fővárossal közös régiót alkot, vagy az önálló régió kialakításával megteremti az Európai Unió által felkínált forint milliárdok felhasználásának módját. Az ország megyéi között gazdasági fejlettségét tekintve megyénk a 9-10. helyen található. Fejlődésünk előmozdításához minél nagyobb mértékben szükséges elérnünk és igénybe vennünk az Európai Unió forrásait. Ennek eszköze az önálló európai régió kialakítása.

"A megye személyes ügyünk"

Hiszem, hogy jelenünk éppúgy, mint múltunk bizonyítja, hogy mi, Pest megye polgárai képesek vagyunk az önálló életlehetőségek kialakítására, képesek vagyunk felelős döntéseket hozni."

1. Múlt - Jelen - Jövő

A múlt

Az Európai Unió alapvető területi-statisztikai egysége a régió, amíg Magyarországon hagyományosan a megye. Ahhoz, hogy az Unió támogatásait elérhessük, hazánkban is létrejöttek az 1999. évi XCII. Törvény alapján az úgynevezett európai régiók. Pest megye, Budapesttel közösen alkotja a Közép-Magyarországi tervezési-statisztikai Régiót.

A jelen

Az 1999 óta eltelt időszakban, a gyakorlatban is tapasztalhattuk a régió működését. Láthatjuk a régión belüli források felhasználásának útját, az előnyöket és hátrányokat egyaránt. Az eltelt 2-3 év azt mutatja, hogy Pest megye számára kedvezőbb, ha a célként kitűzött uniós források bővítése érdekében, önállóan alkot régiót. Erre az Uniós normák alapján meghatározott lakosságszám és terület nagyság alapján lehetőségünk nyílik.

Az EU jelenlegi támogatási rendszere alapján 2007-től a Közép-Magyarországi Régió, s így Pest megye is elesik az uniós támogatásoktól. Ha nem változtatunk a helyzeten, megyénk polgárai nem részesülhetnek ezekből a szükséges és nélkülözhetetlen támogatásokból. (Mintegy évi 80 milliárd forintról van szó.)

A Közép-Magyarországi Régió 2006 végéig támogatásra jogosult, 2007-től a jelenlegi szabályozás mellett támogatásra nem jogosult.

Budapest 2006 végéig támogatásra nem jogosult, 2007-től nem jogosult.

Pest megye 2006 végéig támogatásra jogosult 2007-től támogatásra jogosult.

A jövő

A jövő minden esetben a lehetőségek minél nagyobb mértékű megragadását jelenti. Az Unió szabályozása szerint, azok a régiók részesülhetnek támogatásban, amelyekben az egy főre eső GDP nem éri el az Unió átlagának 75%-át. Budapest és Pest megye együttesen meghaladja ezt az értéket. (78, 1 %) (2000-ben) Szembeszökő, hogy Budapest már elérte az uniós átlagot, míg megyénk csupán 40 százalékát ért el. (Forrás: KSH) A különbség mintegy 2, 5 - szeres. Pest megyének tehát ezen számok alapján is nagy szüksége van ezekre a támogatásokra, amelyek elérésére meg is van a lehetősége.

2. Helyzetünk a közös régióban, vonzó megye - visszafogott gazdaság

A gazdasági fejlődés, valamint a munkahelyteremtés tekintetében meghatározó külföldi érdekeltségű vállalkozások megoszlása alapján Budapest közel nyolcszor annyi befektetést mondhat magáénak, mint megyénk. Az országban történő összes beruházást megvizsgálva láthatjuk, hogy megyénkbe Budapest vonzása miatt alig harmad annyi befektetés áramlik. Ez okokból is megyénk a bruttó hazai termék (GDP) alig több mint 8 százalékát állítja elő, szemben a 34, 6 százalékot produkáló fővárossal.

Mint az a diagramok alapján is jól látható, megyénk nem részesül sem a lakosságszám alapján, sem területi arányai alapján egyenlően a forrásokból. S bár megyénk lakossága az elmúlt 10 évben közel 200 000 fővel emelkedett, a vonzó életlehetőségek miatt, új iskolák, új utak, korszerűbb intézmények létrehozására, több munkahely teremtésére, és mezőgazdasági és idegenforgalmi vállalkozásaink támogatására eddig nem nyílt lehetőségünk. A források hatékony felhasználásának eszközeként az önálló Régió létrehozása hatékony megoldást jelenthet.

3. Az önállóság ajándékai, a várható előnyök

Pest megye területén a fejlesztésre fordítható források 2001-ben, így a Tükörrégiós alapból, a Területfejlesztési Tanácstól, a Cél- és címzett támogatásokból mindösszesen 17 milliárd forintot jelentettek. Ahhoz, hogy életminőségünkben további javulást érhessünk el, a külső források minél nagyobb arányú bevonása szükséges. A külső források a nélkül jelentenek bevételbővülést, hogy megyénk polgárainak bármely területen is nagyobb terheket kelljen vállalniuk. A jelenlegi helyzetben az önálló régió kialakítása olyan eszköz, amely révén fejlesztésre fordítható forrásaink jelentősen megnövekedhetnek. Ezáltal 4 - 4, 5-szer akkora forrás állhat rendelkezésünkre terveink, elképzeléseink megvalósítására. Legyen szó a vállalkozások támogatásáról, a szociális és egészségügyi intézményrendszer szélesítéséről és modernizációjáról, a megkezdett, vagy eddig elhalasztott fejlesztések beindításáról, új, korszerűbb iskolahálózat kiépítéséről, idegenforgalmi és mezőgazdasági lehetőségeink jelentős bővítéséről. Ha figyelembe vesszük, hogy 80 milliárd forintból 80 km autópálya építhető, vagy azt, hogy egy nyolc-tantermes iskola felépítése átlagosan 400 millió forintba kerül, s így 200 felépítésére is lehetőség nyílhat, még inkább nyilvánvalóvá válik, milyen előnyöket jelenthet az önálló régió kialakítása.

A megyei közgyűlés és annak polgári vezetése, a Pest megyében élő 1, 1 millió polgár ügyeiért érez felelősséget, az ő érdekeik képviseletét vállalta fel. Az önálló régió kialakítása egy újabb lépés a felelős megyepolitika szellemiségének érvényesítése érdekében.

A vélemények legszélesebb körű megismerését népszavazás kiírásával kívánjuk megvalósítani. Kérjük, hogy támogassák szavazatukkal a polgári megyevezetés kezdeményezését a megye fejlődése érdekében.

T. Mészáros András

Pest Megye Közgyűlésének Elnöke

Kapcsolódó elemek