Vásárhely: nagyobb lakástámogatás
Százezer helyett az idén már akár négyszázezer forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak azok a vásárhelyiek, akik lakásépítéshez, vásárláshoz, felújításhoz, korszerűsítéshez, vagy hiteltörlesztéshez kérnek segítséget az önkormányzattól. A lakáscélú helyi rendelet módosítását a minap fogadta el a közgyűlés.
Dátum: 2005-02-28 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:48.175022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A négyszázezres határ kitolását Szeli Ferenc képviselő javasolta. Véleménye szerint ugyanis az eddig maximum százezres támogatás még egy kisebb lakásfelújítási munka költségeinek is csupán a töredékét fedezi. Ennél jelentősebb emelésre is szükség lenne, azonban akkor kevesebb igénylőnek juthatott volna több pénz - jegyezte meg a városatya.
Az idén azok is emelt összeghez juthatnak, akik a vissza nem térítendő támogatásra és kamatmentes kölcsönre együtt pályáznak. Ezt a kombinációt négyszázezer forint helyett hatszázezer forintra maximálták. A csak kamatmentes kölcsönt igénylők viszont változatlanul négyszázezer forintig terjedő segítséget kaphatnak.
Tavaly lakáscélú helyi támogatásra összesen több mint 45 millió forintot fizetett ki a város.
Délmagyarország - fideszfrakcio.hu