Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tud-e Gyurcsány Ferenc a repülőtéri földvásárlásokról?

A szocialista-szabad demokrata kormány megalakulása óta fennhangon hirdeti a közpénzekkel való átlátható és felelősségteljes gazdálkodás fontosságát. Úgy tűnik azonban, hogy "a bort iszik, vizet prédikál" közmondás ebben az esetben is helytálló - hangzott el Szijjártó Péter hétfői interpellációjában.


Dátum: 2005-02-28 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:52.008344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter elmondta, hogy az állami tulajdonban lévő, tehát költségvetési forrásokból, az emberek pénzéből gazdálkodó Budapest Airport Rt. - melynek korábban igazgatósági elnöke volt Gyurcsány Ferenc anyósa - a repülőtér fejlesztése címén 4,7 milliárd forintért kívánt megvásárolni 20 hektárnyi földterületet Ferihegy mellett. Ráadásul az is kiderült már, hogy a földterületet a Budapest Airportnak eladni kívánó cég érdekelt a Hungexpo Rt. jelenleg zajló privatizációjában is, ahol éppen mostanság kell, illetve kellett bemutatni a pénzügyi fedezetet - mutatott rá Szijjártó Péter.

A képviselő azt kérdezte a pénzügyminisztertől, hogy tud-e a Budapest Airport Rt. meglehetősen drága földvásárlásáról és tett-e valamit azért, hogy a szóban forgó szerződés ne jöjjön létre. Szijjártó Péter arra is kíváncsi volt, hogy Draskovics Tibor tájékoztatta-e a miniszterelnököt a kérdésről, illetve kíván-e elrendelni vizsgálatot ebben az ügyben.

Katona Tamás államtitkár nem értette a kérdést, de elmondta, hogy az ÁPV Rt.-t felkérték az ügy kivizsgálására, melynek eredményeiről be fog számolni. Mint mondta, a kormány nem engedi a közpénzek elherdálást.

Szijjártó Péter nem fogadta el az államtitkár válaszát, mert az nem válaszolt a kérdéseire.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek