Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Állásajánlat egyetemistáknak: gondnok, villanyszerelő, kertész?

Magyar Bálint lényegében azt ajánlotta a hallgatóknak, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy nem helyes, ha az ilyen munkákat közalkalmazottak végzik, s hozzáfűzte, régi törekvése az, hogy az egyetemisták és főiskolások számára az intézmények munkalehetőséget biztosítsanak. Ez jó üzlet az egyetemnek is, hiszen a diákmunka a minimálbér öszegéig járulékmentességet élvez - mondta Pósán László az oktatási államtitkárhoz intézett hétfői interpellációjában.


Dátum: 2005-02-28 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:52.601100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Államtitkár Úr!

A Magyar Rektori Konferencia nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben arra hívták fel Gyurcsány Ferenc figyelmét, hogy a felsőoktatásban nincs meg a béremelések kifizetéséhez szükséges fedezet.

Magyar Bálint meg sem várva a miniszterelnök válaszát, azonnal meg is felelt az egyetemek vezetőinek. Az MTI tudósítása szerint Magyar Bálint támogatná, hogy a szeptemberi 4,5 százalékos béremelés ne legyen kötelező, hanem csak ajánlott. Egyszerűbben fogalmazva szerinte normális az, hogy egy állami intézményrendszerben, a felsőoktatásban, közalkalmazottak esetében fakultatív legyen a béremelés. Aki képes rá, az kifizeti, aki nem, ott egy kicsit vékonyabb lesz majd a boríték. Válaszából az is kiderül, hogy Magyar Bálint úgy gondolja, a minisztériumnak és személy szerint a miniszternek semmi dolga sincs az ügyben.

A tudósítás szerint Magyar Bálint úgy látja, nem probléma, ha egy egyetemről 500 embert kell elküldeni, hiszen abból 350 nem is oktató. Azaz egyetemenként 100-150, összességében 2-3000 oktató elküldése az oktatási miniszter szerint ez nem árt a felsőoktatás színvonalának. Talán még része is az önök által meghirdetett, "soha nem látott" felsőoktatási fejlesztéseknek?

Államtitkár Úr!

Ilyen miniszteri hozzáállással utoljára a Bokros-csomag elfogadását követően találkoztunk. És ahogy akkor, úgy most is érkezett egy üzenet a hallgatók számára is. A Bokros-csomag idején az üzenet a tandíj bevezetése volt, ami hatalmas felháborodást keltett.

Megjósolhatom mostani szakmainak álcázott üzenete sem lesz népszerű a hallgatók között. Józan ésszel ugyanis elég nehéz elképzelni, ahogy például egy óvónőnek készülő fiatal lány, vagy egy filozófia szakos hallgató két előadás között egy kicsit villanyt szerel, délután pedig a következő napra készülve kertészkedéssel relaxál, vagy gondokoskodik.

Márpedig Magyar Bálint lényegében azt ajánlotta a hallgatóknak, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy nem helyes, ha az ilyen munkákat közalkalmazottak végzik, s hozzáűzte, régi törekvése az, hogy az egyetemisták és főiskolások számára az intézmények munkalehetőséget biztosítsanak. Ez jó üzlet az egyetemnek is, hiszen a diákmunka a minimálbér öszegéig járulékmentességet élvez.

Tisztelt Államtitkár úr!

Ön szerint milyen közalkalmazotti béremelés, amit csak az hajt végre, aki akar, aki tud?

Milyen miniszter az, aki ahelyett, hogy biztosítaná a szükséges forrásokat, lemond más munkavállalók fizetésének egy részéről? Vajon ön és a miniszter ilyen nagyvonalú a saját illetménye vonatkozásában is?

Mi az oka annak, hogy nyugodtan szemléli, hogy 31 felsőoktatási intézmény Magyar Bálint elégtelen érdekérvényesítő képessége miatt utcára tesz 6-8000 egyetemi, főiskolai dolgozót, köztük jelentős számban oktatókat?

Biztos abban, hogy az egyetemek és főiskolák hallgatóinak villanyszereléssel, gondnoki munkával vagy kertészkedéssel kell megalapozniuk tanulmányaikat? - kérdezte a képviselő.

Arató Gergely válaszában közölte: a munka nem szégyen, nem helyes a tanulmányokat és a munkát szembe állítani.

Elmondta: a közalkalmazottak jogos igénye volt, hogy béremelést kapjanak. Amennyiben a Magyar Rektori Konferencia kezdeményezi ennek felülvizsgálatát, azt a megfelelő keretek között megteszik.

Pósán László viszontválaszában felhívta az államtitkár figyelmét arra, hogy 25 milliárd forint hiányzik a magyar felsőoktatásból. A kormány nem biztosította a béremelések fedezetét, ezért azt, csak elvonásokkal, leépítések útjáén tudják biztosítani. Az egyetemisták munkavégzésével kapcsolatban megjegyezte: csőtörés esetén majd a finnugor tanszékről küldnek egy hallgatót.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek