Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A címzetes katolikus püspök büntetőeljárás megindítását kérte az ügynöklista miatt

Büntetőeljárás megindítását kérte hétfőn Kiss-Rigó László címzetes katolikus püspök amiatt, mert neve megjelent a hét végén napvilágot látott "ügynöklistán".


Dátum: 2005-02-28 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:53.208588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A mai napon tudomásomra jutott, hogy nevem megjelent egy internetes portálon közzé tett listán, mely szereplői állítólag a BM III/III-as, illetve III/II-es csoportfőnökségnek jelentéseket tettek. Az üggyel kapcsolatban a mai napon büntetőeljárás megindítását kértem, és az elkövető személyének felfedése után rágalmazásért pert indítok" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Kiss-Rigó László kijelentette, hogy soha semmilyen ügynöki tevékenységet nem folytatott, erre soha nem is kérte senki. Sem külföldi útról, sem személyről vagy bármilyen eseményről semmiféle jelentést sem szóban, sem írásban nem tett. "Nevem ilyesmivel történő összefüggésbe hozását nemcsak aljasnak és cinikusnak, hanem nevetségesnek is tartom, mivel éppen az ellenem irányuló ügynöki tevékenységet lepleztem le többször is, egy alkalommal látványosan tanúk előtt" - írta közleményében a címzetes püspök.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek