Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három ajánlat érkezett a Malévra

Három befektető tett ajánlatot a Malév részvényeire, míg két pályázó anyaga szándéknyilatkozatnak minősíthető. Az ÁPV Rt. 30 napon belül dönt a pályázat eredményéről. A befektetők kilétéről a privatizációs szervezet nem adott tájékoztatást.


Dátum: 2005-02-28 20:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:23:57.360592, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Öt befektető nyújtotta be pályázati anyagát a Malév 99,95 százaléknyi részvényének eladását szolgáló nyilvános, egyfordulós privatizációs tender keretében - írja a FigyelőNet, az ÁPV Rt. közleményére hivatkozva. Eszerint az öt beadvány közül három ajánlatnak, kettő szándéknyilatkozatnak tekinthető, melyben csupán érdeklődésüket jelzik a benyújtók. A pályázati dokumentációt kilencen vásárolták meg, közülük adtak be öten pályázati anyagot. A pályázat eredményéről várhatóan 30 napon belül születik döntés - közölte az ÁPV Rt.

Az ÁPV Rt. 2004 végén döntött úgy, hogy másodszor is pályázatot ír ki a Malév állami tulajdonban lévő többségi részvénycsomagjának értékesítésére. A szeptember 7-én kiírt előző, sikertelen privatizációs pályázaton négyen vették meg a dokumentumokat, és egyetlen ajánlatot adtak be október 20-án. Ezt az egyet az Aviation Solution Konzorcium (ASK) tette, ám ajánlatát nem fogadta el a privatizációs szervezet, mivel úgy ítélte meg, hogy a pályázó nem tett eleget a pályázati kiírásnak. Az ASK a pályázaton 150 millió forintot ajánlott a magyar nemzeti légitársaságért, mely összeg megegyezett az akkori és a mostani pályázat feltételeként szabott bánatpénz összegével.

A megismételt pályáztatás során a befektetőknek a teljes állami részvénycsomagra kellett ajánlatot tenniük, a tulajdonba lépés azonban legfeljebb egy éven belül, több lépcsőben is végbemehet. A verseny és a tranzakció sikere érdekében a pályázók kilétéről és az ajánlatok tartalmáról az ÁPV az eredményhirdetésig nem ad tájékoztatást. A FigyelőNet ugyanakkor azt valószínűsíti: a korábbi egyetlen ajánlattevő, az Aviation Solution konzorcium ugyanezen a néven, de összetételét némileg megváltoztatva újra ringbe száll a Malév részvényeiért. A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Euroinvest korábbi lapinormációk szerint nem kíván indulni, bár a hírek szerint a társaság a második fordulóban is megvásárolta a tenderdokumentációt.

Korábban komoly érdeklődőnek tűnnek a Malév papírjai iránt a pilóták, akiknek Sky Alliance nevű cége venne részt a pályázaton. A sajtóban azt is tudni vélik, hogy krasznojarszki, továbbá kirgiz és olasz cégek érdeklődését is felkeltette a magyar légitársaság.

Forrás: FigyelőNet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek