Németország - Becksteinnel bővült a Stoiber-csapat
Günther Beckstein bajor belügyminiszterrel nyolc tagúra bővült a német uniópártok (CDU-CSU) kancellárjelöltjét, Edmund Stoibert (CSU) segítő csúcsszintű szakértői csapat létszáma. Becksteint új minőségében pénteken mutatták be Berlinben a CDU-CSU vezetői.
Dátum: 2002-08-09 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:35.860694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 58 éves Beckstein a szakértői teamben, árnyékkabinetben - bár ezt a kifejezést nem szeretik Stoiberék - belügyi témákkal foglalkozik majd. A bajor belügyminisztert a keményvonalasok közé sorolják, aki a menekültügyi politika megszorító jellegét pártolja.
Az árnyékkabinetben helyet foglaló politikusokat úgy kezelik, hogy miniszterek lesznek Edmund Stoiber kormányában, amennyiben az uniópártok alakítanak kormányt a szeptember 22-i választások után és Edmund Stoiber lesz Németország kancellárja.
Éppen Beckstein esetében azonban nem állítható bizonyosan, hogy ő lenne a német belügyminiszteri poszt várományosa. Az utóbbi időkben elterjedt hírek szerint szívesebben maradna Münchenben, amennyiben Stoiber Berlinbe költözne, szívesen átvenné Stoibertől a bajor miniszterelnöki posztot.
A csúcsszintű szakértői csapat további tagjai: Lothar Späth volt baden-württembergi kormányfő (gazdaság, munkaügyi kérdések, keleti tartományok), Anette Schavan (Baden-Württemberg tartomány oktatási minisztere), Wolfgang Scha:uble, a kereszténydemokrata unió (CDU) egykori elnöke (kül- és biztonságpolitika), Friedrich Merz frakcióvezető (pénzügyek), Katherina Reiche CDU-képviselő (családpolitika), Horst Seehofer volt egészségügyi miniszter, Peter Harry Carstensen, a CDU tartományi főnöke Schleswig-Holsteinben.
MTI - fidesz.hu