Ismét tűzközelben Gyurcsány egyik üzlettársa
Az Országgyűlés külügyi bizottsága a kormánypárti szavazatok többségével támogatta a Külügyminisztérium közbeszerzés alóli mentesítési kérelmét, amelyet a tárca bizonyos távközlési, informatikai, rejtjelező beruházások, valamint külképviseleti biztonságtechnikai felszerelések beszerzése és telepítése kapcsán nyújtott be. Németh Zsolt a külügyi bizottság elnöke közölte: a Fidesz a Nemzeti Biztonsági Felügyelethez fordul a döntés miatt.
Dátum: 2005-03-01 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:02.009534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz úgy látja, hogy az informatikai tevékenységek minisztériumból való kiszervezése nemzetbiztonsági kockázattal járhat és felesleges, mivel a minisztériumban rendelkezésre áll megfelelően képzett szakapparátus, mely az informatikai rendszer karbantartását képes ellátni - mondta Németh Zsolt.
Úgy tűnik, hogy komoly megbízásokhoz és így monopolhelyzetbe juthat a Trendex nevű cég is, amelynek tisztségviselője Antalóczi Zoltán, a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Altus Rt. felügyelőbizottságának tagja. Ráadásul a Trendex még a NATO beszállítóinak listáján sem szerepel, ami nemzetbiztonsági szempontból meglehetősen aggályos. Megértjük, ha a szocialista pártnak vannak üzleti érdekei, de nem helyes, ha ezek alapvető nemzetbiztonsági érdekeket sértenek - mondta a képviselő.
Németh Zsolt a bizottság elnöke közölte: a Fidesz a Nemzeti Biztonsági Felügyelethez fordul a döntés miatt.
fideszfrakcio.hu