Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A "szekus dossziék" kétharmadát kapja meg Romániában az illetékes átvilágító bizottság

Tizenkét kilométernyi összvastagságú dossziéhalmaz kerül át hamarosan a román hírszerző szolgálat (SRI) irattárából a Ceausescu-diktatúra egykori állambiztonsági szervének (Securitate) dokumentumait tanulmányozó országos tanácshoz (CNSAS).


Dátum: 2005-03-01 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:02.665687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A romániai tájékoztatási eszközök számára kedden ez volt a legnagyobb izgalmat keltő téma, hiszen az iratok ügye, a SRI és a CNSAS (a tulajdonképpeni átvilágító bizottság) között évek óta tartó "huzakodás" időszaka sokak reményei szerint lezárul ezzel a mozzanattal. Az iratok átadását maga Traian Basescu államelnök jelentette be egy nappal korábban a román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) ülésén.

Az államfő ígérete szerint tehát a SRI tizenkét kilométernyi iratot ad át a CNSAS-nak, mégpedig - mint Basescu fogalmazott - "a legrövidebb időn belül". Ez azonban az összes "szekus dossziénak" csak a kétharmadát jelenti, egy részük a bukaresti, más részük a vidéki archívumokból kerül át a főváros közelében lévő Popesti archívumába. Ez utóbbi a CNSAS felügyelete alatt áll. Ami a fennmaradó egyharmadot illeti, az államfő jelezte, hogy az átvilágítók azoknak is folytatják a feldolgozását, s később döntenek arról, hogy azokat is feloldják-e a tikos minősítés alól.

Basescu ezzel az intézkedésével lényegében korábbi ígéretét látszik teljesíteni, miszerint fel akarja tárni az egykori politikai rendőrség múltját, beleértve az együttműködők volt hálózatát. Más kérdés, hogy van, aki szkeptikus a dolgot illetően. Horia Roman Patapievic, a CNSAS tagja például a BBC-nek adott nyilatkozatában úgy vélte: a tizenkét kilométernyi anyagot maga a titkosszolgálat válogatta ki, átszállítása ráadásul nagyon időigényes. A román sajtó emlékeztet arra is, hogy a volt Securitate iratainak egy részét a külföldi hírszerzés, a védelmi, a belügy-, illetve az igazságügyi minisztérium őrzi. A Szabad Európa rádió román adásának kommentátora úgy véli: a SRI vezetője megpróbálta elrejteni azokat a dossziékat, amelyek a ma is aktív tisztek, illetve politikusok múltjáról tartalmaznak esetleg kompromittáló adatokat.

Egy konkrét politikus érintettségét ország-világ tudja már. Dan Voiculescuról, a kormánykoalícióban résztvevő Román Humanista Párt (PUR) elnökéről van szó. A védelmi tanács ugyanis hétfőn arról döntött, hogy a Securitate által ellenőrzött, ICE Dunarea elnevezésű külkereskedelmi vállalat irattárának a titkosítását is megszüntetik.

Egyes román lapok azzal vádolták meg Voiculescut, hogy a Ceasescu-rezsim állambiztonsági szervének pénzét forgató ICE Dunarea pénzének későbbi "ellopásából" gazdagodott meg. A politikus természetesen tagadja a vádat, sőt, maga fordult levélben az államelnökhöz az említett dokumentumok titkosításának a feloldását kérve.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek