Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nagyajólét": kevés vonat, hosszú menetidő

Lakossági megkeresésre képviselői önálló indítványt nyújtott be Erdős Norbert, Békés és térségének országgyűlési képviselője Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterhez a vasút menetrendjével kapcsolatban.


Dátum: 2005-03-01 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:02.962561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Békés megye egyik legnagyobb hátránya, hogy távol fekszik az autópályáktól, és a 2002-es választási ígéretekkel szemben a 44-es út autóúttá fejlesztése sem indult még meg - hangsúlyozta az illetékesekhez eljuttatott észrevételeiben a képviselő. - Ezt a hátrányt mérsékelhetné a vasút, menetrendje azonban nem mindig nevezhető utasbarátnak. Naponta mindössze két belföldi InterCity és egy nemzetközi - hasonlóan rövid menetidejű - vonat indul a fővárosba. Ezekkel is két és fél órás utazást jelent a mintegy 200 kilométernyi távolság, ami a 21. században már nem tekinthető megfelelő sebességnek. A vonatközlekedés tehát európai összehasonlításban lassú és rugalmatlanul igazodik az utasok igényeihez. Még rosszabb a helyzete azoknak, akik a Budapest-Békéscsaba vonaltól távolabb élnek, s legalább egy átszállással kell megközelíteniük a fővárost. A Békés-Murony vonal említhető példaként, mely mindkét település számára nagy jelentőségű. Békésnek azért, mert a 22 ezres város ezen a vonalon keresztül csatlakozik az országos hálózatra. A muronyiak pedig vasúton tíz perc alatt elérhetik Békést, ha hivatali ügyeiket, a nagybevásárlást akarják intézni, vagy éppen szakorvosi ellátásra szorulnak - fogalmazott Erdős Norbert.

Az országgyűlési képviselő indítványára válaszolva Kóka János kifejtette: a Budapest-Békéscsaba-Lökösháza vonal alapvetően nem tartozik a MÁV legforgalmasabb vasútvonalai közé. Ennek ellenére a társaság a Budapest-Békéscsaba-Budapest vonalon csúcsidőszakban óránként, azonkívül pedig 2-3 óránként indítja a távolsági vonatokat, összesen naponta 23-at. Az utazási igényekhez képest lényegesen gyakoribb a vonatközlekedés. Ez a vonal vasútföldrajzi helyzetéből adódódik, tekintettel arra, hogy a belföldi utasforgalmat is zömében nemzetközi vonatokkal bonyolítja a vasúttársaság. Ezen a vonalon egyébként évek óta változatlan a menetrendi struktúra. A holtidőnek tekinthető 8.30 és 11.30 között eddig sem közlekedett vonat, és az utasszámlálás adatai alapján nem is indokolt továbbiak közlekedtetése.

A Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lökösháza-országhatár-Kürtös vonal felújítása az európai uniós ISPA és a kohéziós alap támogatásával két szakaszban történik. Az első ütemben a Budapest-Cegléd-Szolnok, a második szakaszban a Szolnok-Békéscsaba-Lökösháza vonal felújítása történik meg. Az IC-vonatok a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon közlekednek, amelynek felújítása az EIB I. jelű hitel segítségével megkezdődött. A vonalszakasz középső részén (Nagykáta és Tápiószecső között) a pálya azonban még csak 60 kilométeres sebességgel járható. Ez okozza többek között a jelenlegi, viszonylag magas menetidőt az IC-vonatoknál. A kohéziós alapból elnyert pénzek segítségével történik a Szolnok-Békéscsaba-Lökösháza vonalszakasz felújítása, amelynek várható befejezése 2008. A pályafelújításokon kívül a legjelentősebb a Nagylapos és Murony közötti szakasz kétvágányúsítása, emellett több helyen az engedélyezett menetsebesség óránkénti 160 kilométerre történő emelése. Mindezek eredményeként Szolnok-Békéscsaba között 2008-ig 20 perc lesz a menetidő-csökkenés, a Budapest-Újszász-Szolnok szakasz felújítása végén újabb 10 perc menetidő-csökkenés várható - jelezte válaszában a miniszter.

A Murony-Békés közötti menetrendi változással kapcsolatban a képviselőt arról tájékoztatta Kóka János, hogy a kormány döntése értelmében - a hatékonyság javítása és a költségvetési forrásokkal való észszerű takarékoskodás követelménye érdekében - a MÁV Rt. az új menetrend kialakításakor a személyszállítást is érintő forgalomésszerűsítő intézkedések meghozatalára kényszerült.

Forrás: Békés Megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek