Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Munkahely, munkahely, munkahely" Szegeden is: Mától elbocsátások a közszférában

A város idei költségvetését pénteken fogadta el a testület. Ezzel együtt döntöttek a közalkalmazotti létszám csökkentéséről. A Somogyi-könyvtárból az eredetileg tervezettnél kevesebb embert bocsátanak el, viszont júniusban bezárják a Kálvária téri fiókot.


Dátum: 2005-03-01 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:04.175519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megkezdődtek a szegedi közgyűlés pénteki döntése nyomán az elbocsátások a közszférában. Szegeden a közalkalmazottak száma fölfelé kerekítve 8 ezer fő, összesen 100 álláshely szűnik meg most tavasszal.

Ma öt embert elküldenek a Somogyi-könyvtárból és a közoktatás is csökkentett létszámmal működik tovább. Utóbbi hatása nem ismert, hiszen a tantárgyfelosztás módosításával vagy más "trükkökkel" kivédhetik az igazgatók az álláshely-elvonást, és akkor nem kell senkitől sem megválniuk. A közoktatásban a változtatások nyomán végül egy pedagógus és 48,5 közalkalmazotti álláshely szűnt meg és 12,2 státusnyi túlóra kedvezményt vettek el az igazgatóhelyettesektől. Azt, hogy ez az egyes iskolákat miként érinti, egy táblázatban adta meg az önkormányzat. A Tabán iskolában például fél, a Móra szakközépben 4 álláshellyel lett kevesebb. A közoktatásból ténylegesen elküldöttek számát tegnap sem a Pedagógusok Szakszervezete, sem a város jegyzője nem tudta megmondani, de hét közepére kiderül.

A könyvtár esetében egyértelmű a helyzet: öt embert elküldenek, egy fiókkönyvtár bérleti szerződését fölmondják. A Somogyi-könyvtár a Kálvária téren 1996 óta bérel 104 négyzetmétert a katolikus egyháztól a közösségi házban. Ott egy közel tízezer kötetes könyvtár működik, melynek négyszáz olvasója van, akik tavaly hétezer kötetet kölcsönöztek. A könyvtárnak nincs internetkapcsolata, tíz újság illetve folyóirat jár rendszeresen - tudtuk meg a könyvtár igazgatójától. Szőkefalvi-Nagy Erzsébet elmondta: a Móra utcában működik egy másik fiók a közelben, annak a nyitvatartási idejét meghosszabbítják, és a szolgáltatásokat is fejlesztenék.

A szakorvosi ellátástól 38 álláshelyet vont el pénteken a képviselőtestület. Ebből 9 státusz üres, 29 embert kell elbocsátani; a határidő azonban kitolódott, április 1-jére módosult.

Forrás: Délmagyarország

Kapcsolódó elemek