Lendületesen hazudik az MSZP a gazdáknak?
Napok óta az interneten keringő és a médiában tárgyalt dokumentumot juttatott el hozzánk a kormányhoz közel álló informátorunk: a titkos dokumentum szerint a kormánynak esze ágában sincs megegyezni a gazdákkal. A szocialisták Országos Agrár- és Vidékpolitikai Tagozata vezetőjének nevével jegyezett írásos emlékeztetőben többek között ez áll: "bátran kezdeményezünk és nem egyezkedünk a demonstrálók képviselőivel, de politikai szándékaikat leleplezzük."
Dátum: 2005-03-01 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:05.835586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Emlékeztető címet viselő dokumentum két megbeszélés történéseit foglalja össze, melyeket a szocialisták január 19-én és január 26-án tartottak a közelgő gazdademonstrációkkal kapcsolatban. A megbeszéléseken jelen volt többek között Veres János (Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke), az MSZP Országos Elnökségének tagja, Fekete Ferenc a szocialisták vidékpolitikai tagozatának vezetője, Németh Imre agrárminiszter, valamint Magda Sándor.
A dokumentum készítői elismerik, hogy valóban likviditási gondokat okoz a területalapú támogatások kifizetése, az intervencióra felajánlott gabona vontatott átvétele és kifizetése és a pályázatok lehúzódó elbírálása. Sőt, azt is leírják, hogy a november hóban leállított nemzeti támogatások sem kerültek még meghirdetésre az idei évre. Ismert, hogy a gazdák ugyanezekre a problémákra panaszkodnak, míg a szocialisták folyamatosan cáfolni próbálják őket.
A feljegyzés készítői figyelmeztetnek, hogy az elégedetlenség egyre növekszik az FVM-mel szemben, amit nemcsak az ellenzék gerjeszt, "de bizonyos baloldali körökből is így kívánnak üzenni a kormánynak".
Az elégedetlenség leszerelésére is tartalmaz utasításokat a dokumentum. Veres Jánosnak például sajtótájékoztatók tartását ajánlják, melyeken állandóan utalhatna a "gondok ütemes megoldására." Ezután Németh Imrének össze kellene hívnia az érdekképviseleti és civil szervezeteket, ügyelve arra, hogy a szocialisták politikai szövetségesei (Agrárkamara, MOSZ és mások) kiemelt, hangsúlyos szerepet kapjanak. Majd az "FVM széles körben hirdethetné a megállapodás konkrét részleteit."
"A fenti lépéseket olyan ütemben célszerű szervezni, hogy a likviditási gondok enyhülésével párhuzamosan február hóban végig mi tematizáljuk az agrárpolitikai közbeszédet; bátran kezdeményezünk és nem egyezkedünk a demonstrálók képviselőivel, de politikai szándékaikat leleplezzük" - zárul az emlékeztető, amiből kiderül, hogy a kormánynak esze ágában sincs megegyezni a gazdákkal.
fideszfrakcio.hu