Nyomozás a Balogh Lászlót ért telefonos fenyegetés miatt
Rágalmazás vétsége miatt nyomozást rendelt el a Szegedi Városi Bíróság pénteken ismeretlen tettes ellen, azt követően, hogy Balogh László MDF-es parlamenti képviselő az őt ért telefonos fenyegetés miatt bírósághoz fordult.
Dátum: 2002-08-09 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:39:36.456122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kasza Ferenc, a Csongrád Megyei Bíróság sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a bíróság a nyomozás lefolytatásával a Szegedi Rendőrkapitányságot bízta meg. A végzés indoklása szerint Balogh László, a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság elnöke bejelentést tett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A beadványban előadta, hogy július 20-án éjjel 1 és fél 2 óra között ismeretlen személy felhívta a lakását vezetékes telefonon. A telefont a politikus felesége vette fel, akinek az ismeretlen fenyegető, trágár megjegyzéseket tett Balogh Lászlóra. A végzésben ezek közül a következő két megjegyzés szerepel: "fel kellene akasztani", valamint "a te férjed egy gazember".
Másnap dél körül, 11 és 12 óra között ismét telefonáltak, akkor a képviselő kiskorú gyermeke vette fel a kagylót. Hasonló fenyegetések és trágárságok hangzottak el, például: "álljon apád tükör elé, és köpje szembe magát" - áll a végzésben. A politikus bejelentése szerint mindkét alkalommal nő telefonált.
A bíróság azt állapította meg, hogy a cselekmény alkalmasnak látszik a rágalmazás vétségének megállapítására, ezért az elkövető személyének megállapítására elrendelte a nyomozást, tudatta a szóvivő.
Az MDF-es képviselő az úgynevezett Medgyessy-bizottság július 23-i ülésén mondta el, hogy többször életveszélyesen megfenyegették őt és családját ismeretlenek telefonon keresztül.
MTI - fidesz.hu