Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fideszes javaslatot támogatott a kulturális bizottság

Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága keddi ülésén általános vitára alkalmasnak találta három fideszes képviselő sürgősségi javaslattal benyújtott indítványát a pártállam időszakában készült közokiratok elérhetőségéről. A Kövér László, Demeter Ervin és Répássy Róbert által benyújtott indítvány értelmében a jogszabály célja annak biztosítása lenne, hogy az 1956 után keletkezett közokiratok az illetékes levéltárban legyenek mindenki számára elérhetőek.


Dátum: 2005-03-01 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:06.744042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselők szorgalmazzák azt is, hogy történjen meg mielőbb a pártállam időszakában államtitokká, szolgálati titokká minősített iratok felülvizsgálata, és azok szigorú társadalmi ellenőrzés mellett, csak rendkívül indokolt esetben maradhassanak továbbra is titkosak.

Célként fogalmazták meg azt is, hogy "a közszereplőknek a pártállam időszakában közfeladatot ellátó személyként - különösen az MSZMP tisztségviselőjeként - folytatott tevékenysége nyilvánosságra kerüljön".

A kormánypárti és ellenzéki képviselők közötti rövid vita csak arról alakult ki, hogy az MSZP-s ügynöktörvény-javaslat "szemfényvesztésnek" minősíthető-e vagy sem.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek