Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A MOK szerint növelni kell az egészségügy ráfordításait

Az orvosok hazai pályán tartása érdekében a jelenleginél többet kell juttatni a GDP-ből az egészségügynek - hangsúlyozta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke kedden országjáró körútja első állomásán, Dunaújvárosban.


Dátum: 2005-03-01 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=34761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:24:08.288038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Adott esetben még a szűkös keretek között is, vagy másnak a rovására is (...) növelni kell a részesedést a GDP-ből" mert az egészségügy a "nemzeti közügyek egyike" - mondta a látogatást követő sajtótájékoztatón Éger István.

A MOK elnöke hozzátette: mivel az egészségügyben "konszolidálatlan, lepusztult helyzet van, ahol sok éve kevesebb a ráfordítás, mint a bekerülés," a visszafordítás érdekében átmenetileg a jelenlegit meghaladó konszolidációra lenne szükség, ahhoz pedig nemzeti közmegegyezés kellene.

Éger István elmondta: 10-12 százalékosra tehető az orvoshiány. Egyebek között betöltetlen 100 háziorvosi praxis, a szakorvoslás területén "a hiány lassanként általánossá válik", azoknak az orvosoknak száma pedig meghaladja a hatszázat, akik már kezdeményezték a külföldre távozásukat.

Mint mondta, az orvosképzés színvonalával "ma még nincs baj", de nagy a veszély, mert "az elvándorlás és az elcsábítás különös célcsoportja az egyetemi oktatógárda".

Véleménye szerint e területen "olyan komoly sebet szerezhetünk" akár rövid időn belül is, amely elvéreztetheti az orvosképzést, amelynek a minőségét jelzi, hogy egyetemeinken az idegen nyelvű orvosképzésre tízszeres a túljelentkezés.

Éger István úgy fogalmazott: a MOK tisztában van azzal, hogy nem lehet máról holnapra megemelni az egészségügyben sem a béreket, sem a ráfordításokat.

Ha a "nagypolitika" konszenzus után nem hoz most egy olyan döntést, amely törvénnyel és a következő nyolc évre deklarálja, hogy "mettől, meddig, hogyan kell eljutni", a folyamat folytatódni fog és fel fog gyorsulni.

"Tehát valamiféle garancia kell, hogy itthon maradjanak az emberek, hogy itt dolgozzanak (...) és hogy jöjjenek erre a pályára" - mondta Éger István.

A MOK elnöke úgy fogalmazott, hogy meg kell becsülni az egészségügyben dolgozókat és az ágazatot nem szabad "egy sima termelőüzem közgazdasági kérdéskörére" lealacsonyítani.

Újságírói kérdésre válaszolva Éger István kijelentette: az egészségügy privatizációja nem lehet cél, maximum csak eszköz, a betegellátás színvonalasabbá, biztonságosabbá tételének és az ott dolgozók egzisztenciája megteremtésének eszköze.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek